BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyáron gépeket fogadhat a péri légikikötő

Május végén lezárulhat a péri repülőtér üzembe helyezési eljárása, így a jelenleg még fejlesztés alatt álló létesítmény az idén nyáron már gépeket fogadhat. A 4 millió euró ráfordítással megvalósuló beruházást elősegítette, hogy időközben a reptér tulajdonosai - a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat, Pér, továbbá Győr önkormányzata - megadták az Audi által kért garanciavállalást Pér hosszú távon légikikötőként történő üzemeltetésére. Ez a garancia feltétele volt, hogy az autóipari társaság hozzáférhetővé tegye a beruházáshoz általa felajánlott 900 ezer eurót. Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat általános alelnöke elmondta, a garancia tartalmazza például, hogy a létesítmény legalább tíz éven keresztül repülőtérként üzemel.

A légikikötőben egyébként a fejlesztési munkálatok utolsó fázisánál tartanak. A kifutópálya betonburkolatának legfelső, úgynevezett kopórétegét kell még a kivitelezőnek elkészíteni. Ezenkívül hátravan a fénytechnika beállítása - nyilatkozta a Világgazdaságnak Vadász László, a repteret üzemeltető P-Air Kft. ügyvezető igazgatója.

A fénytechnika föld alatti része teljesen elkészült, ugyanakkor a föld feletti részt csak a többi munka befejezését követően állítják fel és helyezik üzembe. Folynak az egyeztetések a határnyitás ügyében az illetékes szervezetekkel.

Péren a fejlesztést követően 70-80 személyes gépek is le- és felszállhatnak. Az Audi a tervek szerint közvetlen légi járatot üzemeltet majd Ingolstadt és a Győr mellett lévő Pér között.

A péri repülőtér mellett folyik a pécs-pogányi légikikötő fejlesztése is. A baranyai megyeszékhelyen a tervek szerint ősztől fogadhatnak gépeket. A szegedi repülőtér sorsa egyelőre kérdéses, az önkormányzat befektetőtársakat keres a beruházáshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.