BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Regionális cégek alapítására készül a MÁV

A MÁV nem tervezi a 4000 kilométerre tehető mellékvonalak bezárását - cáfolta Mándoki Zoltán vezérigazgató a cég hét végi tájékoztatóján az ezzel kapcsolatos, félreértéseken alapuló híreket. Hozzátette, hogy a cég vezetése a mellékvonalak gazdaságos üzemeltetésének lehetőségeit vizsgálja. A tervek szerint a jövőben a veszteséges mellékvonalak egy részét regionális közlekedési társaságok üzemeltetnék.

Jövőre kísérleti jelleggel két regionális vasúti szervezet kezdi meg működését - az önkormányzatok fogadókészségétől függően - Vésztő térségében és Nógrád megyében. Udvari László, a MÁV elnöke hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy a forráshiányos önkormányza-tok "nyakába akarják varrni" a veszteséges vonalak működtetését. A kísérlet lefolytatásához egy elkülönített pénzalapot kívánnak létrehozni. A társaságokba a MÁV vasúti eszközökkel szállna be, s a gazdálkodás, a döntéshozatal az önkormányzatok feladata lenne. Hozzátette, hogy ez felkészülés lenne a 2006-tól működő eurokonform, régiókra épülő közigazgatási reformra is.

Mándoki Zoltán leszögezte, hogy a cél nem a vonalbezárás, a vasúti közlekedés leállítása, hanem olyan megoldások keresése, melyek révén a regionális közlekedési igényeket a jelenleginél gazdaságosabban - akár vasúttal, akár más módon - lehet kielégíteni. Az előkészítő munka feltárta, hogy a személy- és árufuvarozási teljesítmények 80-90 százalékát a MÁV 49 vonalon teljesíti, ami a 7800 kilométernyi vonalhálózatból 4950 kilométert tesz ki. A vasúthálózat 36 százalékát kitevő 2850 kilométeres vonalhálózaton az utazások és áruszállítások 10 százaléka teljesül, ami veszteséget okoz. Emellett a mellékvonalak műszaki állapota rendkívül rossz, a további egy-másfél évtizedes működtetésüket biztosító felújítás akár egy 200 kilométeres regionális hálózatcsoporton meghaladná a 10 milliárd forintot. Összességében a kis forgalmú hálózaton a felújítások mintegy 140 milliárd forintot igényelnek. A vezérigazgató hozzátette, a fővonalak felújításához - hogy azok állapota elérje az uniós átlagot - mintegy ezermilliárd forintra lenne szükség. Ez csak a pályák rekonstrukcióját jelentené, a járműpark megújítása további forrást igényelne.

A vasút reformjáról szóló kormány-előterjesztés várhatóan júliusban kerül a kabinet elé, s annak részeként napirendre tűzik a vasúti mellékvonalak szolgáltatási színvonalának több évtizede húzódó felülvizsgálatát is. (HÉ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.