BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnál a világturizmus?

Egy teljes százalékponttal mérsékelheti a világturizmus ez évre várt növekedési ütemét a SARS-vírus - tette közzé álláspontját a több mint száz turisztikai óriás céget tömörítő Turisztikai és Utazási Világtanács (WTTC). Márciusi becslésük szerint az ágazat 2003-ban 1,1 százalékos növekedésre képes, ami így a turizmus (utazás nélkül értelmezett) globális forgalmát 1,28 ezer milliárd dollárosra növelné. A mostani korrekció által az idei növekedési kilátás minimálisra mérséklődött, így a szintén kedvezőtlennek számító elmúlt év után az idén is stagnálás valószínűsíthető a világturizmusban. Visszafogottabb prognózisunk oka, hogy soha idáig ilyen kedvezőtlen híreket nem kaptunk még az egészségügyi világszervezettől - fogalmaz Richard Miller, a WTTC alelnöke.

A helyzet újraértékelése azért is vált szükségessé, mert a WTTC korábban éppen az észak- és délkelet-ázsiai régiót jelölte meg a 2004-2013 közötti időszak legdinamikusabban fejlődő turisztikai piacának. Most azonban már tisztán látszik, hogy Kína, Vietnam, Hongkong és Szingapúr a legsúlyosabban érintett régiók között van. Jelenlegi adataik szerint az idén a négy országban 2,9 millió turisztikai állás szűnik meg, amely a globális szektoradat 4,3 százaléka. A legnagyobb vesztes Kína lehet, itt ugyanis a kibocsátás negyedével eshet vissza a turizmus. Vietnamban a visszaesés 15, Szingapúrban 43, Hongkongban 41 százalékos lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.