BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szezonstart Sármelléken

Szombaton érkezik Frankfurtból az első chartergép Sármellékre, amely október 4-ig heti rendszerességgel hozza az üdülővendégeket. Ebben az évben Avro Liner típusú, 93 férőhelyes gép szállítja az utasokat a német nagyvárosból.

Az idén várhatóan tovább nő az üzemeltető Balaton Airport forgalma, ám ez még mindig nem fedezi az üzemelési költségeket - közölte Zóka István, a repülőtér vezetője. Mintegy 600-800 millió forintos beruházásra lenne szükség, amelyből a pályafényt és a navigációs berendezéseket lehet kiépíteni. Enélkül esély sincs arra, hogy a fapados légitársaságok egyik leszállóbázisa legyen a Balaton Airport. A repülőtér idei éves üzemelési költsége várhatóan 80 millió forint körül alakul, míg a bevételek 60-65 millióra tehetőek.

A gazdasági tárca álláspontja szerint arra nincs mód, hogy közvetlen anyagi támogatást adjanak a légikikötő üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez. Ám a reptérhez tartozó mintegy 200 hektáros földterülettel gazdálkodhatnak a tulajdonosok, amelynek hasznosításából fedezni lehet a veszteséget. Zóka István szerint ez egyelőre csak elvi lehetőség, hiszen a jelenleg is zajló per miatt elidegenítési tilalom van a területre.

A gazdasági gondok megoldását szolgálja az előkészületben lévő repülőtér-fejlesztési rt. megalakítása. A két tulajdonos, a sármelléki és a zalavári önkormányzat célja, hogy a légi forgalomban érdekelt településeket, vállalkozásokat bevonják a társaságba.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.