BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraéledő vállalatfelvásárlások

Míg világszerte csökkent a fúziók és felvásárlások száma és értéke, a kelet-közép-európai régió jelentős élénkülést mutatott. Magyarországon a 2000-ben mért csúcspontot követő jelentős visszaesés megállni látszik - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből.

Magyarországon tavaly 179 fúziós, illetve felvásárlási tranzakció valósult meg, amely megegyezik a korábbi esztendő adatával, és jelzi, hogy a 2000. évet követően beindult lejtmenet a végéhez ért - fogalmazott Margaret Dezse, a PricewaterhouseCoopers (PwC) partnere a cég kelet-közép-európai fúziós és felvásárlási piacáról készített felmérésének bemutatóján. A piac becsült értéke csökkent, mivel nem került sor olyan nagy horderejű M&A ügyletekre, mint amilyen a Telenor Pannon GSM-felvásárlása volt 2001-ben. Tavaly csak az E.On-Édász tranzakció haladta meg a 100 millió dolláros nagyságrendet.

A térségben tavaly 15 százalékkal nőtt az ügyletek száma, összértékük azonban változatlan maradt. A fejlettebb gazdaságok, így Magyarország is, sokkal közelebb álltak a nemzetközi trendekhez. Világszerte ugyanis tavaly 17 százalékkal csökkent az ilyen célú tranzakciók száma, és még Nyugat-Európában is 13 százalékos visszaesés volt megfigyelhető. A térség egészére nézve csökkent a tranzakciók értéke is, a 2001-ben mért 24 millió dolláros átlagérték 19 millióra mérséklődött. Növekedést mutatott viszont a belföldi ügyletek aránya, jelenleg már tízből több mint hat tranzakció a határokon belül ment végbe. Magyarországon ez az arány azonban csak 43 százalék volt, a százmillió dollár alatti ügyletek átlagos értéke pedig 12,9 millióról 8,9 millióra csökkent. Tavaly is a német befektetők voltak a legaktívabbak Magyarországon. A németek húsz lezárult tranzakciója mögött az osztrákok 11 ügylettel a másodikak, az USA hat tranzakcióval a harmadik helyre került.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.