Budapesten fejleszt az Avaya
Az amerikai Avaya egyik európai technológiai központjává fejleszti budapesti leányvállalatát - jelentette be Rohály Gábor, a társaság nemrég kinevezett új ügyvezető igazgatója. A magyar érdekeltség tavaly óta egyre hangsúlyosabb szerepet kap az amerikai társaság fejlesztési terveiben. Az Avaya elsősorban híváskezelő központjairól ismert Magyarországon, saját adatai szerint a piac 53 százalékát tudhatja magáénak.
Az elmúlt évben az Avaya Magyarország Kft. másfélszeresére emelte alkalmazottainak létszámát, eközben a cég megduplázta részesedését a kelet-európai híváskezelő központok piacán. A budapesti technológiai támogató központ a vállalaton belül az európai államok és a FÁK-országok munkáját segíti, az ebben a körben alkalmazott szakembergárda az elmúlt évben 40-ről 60 főre emelkedett. A társaság egyre nagyobb erőket koncentrál az internetes hangátviteli technológiára, ebben a piaci szegmensben saját adatai szerint Kelet-Európában 8-ról 17 százalékra emelte részarányát.
Részt vesz a Humánerőforrás Alapítvány kezdeményezésében is, melynek keretében szeptembertől hét magyarországi középiskolában ügyfélszolgálati aszszisztensképzés indul. A társaság négy iskola esetében kedvezményes áron bocsátja rendelkezésre híváskezelő központjait, a támogatás pénzügyi részleteit azonban nem hozza nyilvánosságra. (TZ)


