Fejlesztésekre készül a Budapest Airport
Legkorábban egy év múlva lehet befejezni a Budapest Airport Rt. (BA) csaknem 75 százalékának magánkézbe adását, addig azonban jelentős fejlesztéseknek kell beindulnia - mondta tegnap Kamarás Miklós, a március óta tulajdonosi jogokat gyakoroló ÁPV Rt. igazgatója, miután előzőleg az igazgatóság Kepecs Györgyöt elnökké, Hárskúti Jánost vezérigazgatóvá választotta. Az igazgatóság új elnöke a Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatói székét cserélte fel mostani beosztására, az új vezérigazgató pedig pénzügyi területről érkezett, előzőleg a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese volt.
Hárskúti János és Kepecs György lapunknak nyilatkozva kijelentette: nem puszta üzemeltetőként fogják fel a BA
Rt.-t, hanem elsődlegesen szolgáltató vállalatként, s a társaságot mielőbb versenyképesebbé szeretnék tenni, hogy minél több légitársaságot csalogathassanak Budapestre.
A 11 tagú új igazgatóságban a Malév, a Hungarocontrol és a gazdasági tárca is képviselteti magát. Részben ettől a sokszínűségtől várja a vagyonkezelő, hogy a BA Rt. új vezetői jobban összehangolják munkájukat az említett cégekkel. A társaság tavasszal távozott elnöke és vezérigazgatója, illetve a légitársaság előző vezetői között nem volt felhőtlen a viszony, nem sikerült egyeztetni a stratégiákat. A vagyonkezelő szerint a Malév nem e nem túl kielégítő kapcsolat, hanem a romló pénzügyi helyzete miatt nem fizette ki a BA Rt.-vel szemben fennálló 3,5 milliárd forintos tartozását.
Az ÁPV Rt. az idei üzleti terv gyors elkészítésére és a beszerzési szabályzat felülvizsgálatára kérte a most megválasztott két vezetőt. Az eddig ismert bevételi tervben 25-26 milliárd forinttal és 4-5 milliárd forintos nyereséggel számoltak. Kamarás szerint a BA Rt. tőkehelyzete megnyugtató, a tervezett fejlesztéseket - a Malévvel ellentétben - saját forrásból és bankhitelből képesek fedezni. Ezek között kiemelt helyen áll a 2-es terminál schengeni feltételek alapján történő átalakítása, az új teherfuvarozási központ, illetve a kereskedelmi-irodai-parkolási célokat szolgáló objektum előkészítése.


