Független könyvvizsgáló ellenőrzi a hazai futballvállalkozások mérlegeit a 2004/2005-ös bajnoki szezontól - tudta meg a Világgazdaság. Villás Károly, az MLL gazdasági igazgatója lapunknak elmondta: a társaságok gazdasági működésének felügyelete az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése alapján kerül ki az MLL hatásköréből, és a 2004-ben induló új bajnokságtól könyvvizsgáló cég bírálja el a vállalkozások mérlegeit.
A futballbizniszben ténykedők helyezetét nehezítheti az is, hogy jövőre életbe lép az UEFA klublicencrendszerre vonatkozó szabályzata is, amellyel egyeznie kell a hazai gyakorlatnak. Villás Károly szerint az új licencrendszer nem jelenti a liga mostani szabályzatának drasztikus szigorítását, a meglévő feltételrendszernek azonban kivétel nélkül eleget kell majd tenni a vállalkozásoknak. Azaz a társaságoknak pozitív saját tőkével kell rendelkezniük, nem tartozhatnak a labdarúgóknak, nem lehet elmaradt átigazolási tartozásuk sem, a teljes szezonra elkészített üzleti tervüket pedig banki garanciákkal, adóigazolásokkal kell alátámasztaniuk.
Az MLL gazdasági és versenyjogi bizottsága ma értékeli a múlt heti nevezési határidőig hiányosan leadott jelentkezési anyagok pótlását. A Balaton FC és a Kispest-Honvéd indulása tetemes tartozásuk miatt kétséges lehet, az előző szezonból az üzemeltetők szállítói tartozásai több száz millió forintra tehetőek. Az MLL vizsgálata korábban megállapította: a tulajdonosok többsége a tervezett költségvetésük bevételi oldalán olyan, a játékoseladásból származó bevételt tüntetett fel, amelynek a realitása az eddigi tapasztalatok szerint megkérdőjelezhető.
Igaz, nem felelt meg az előírásnak a közel 1 milliárd forintos büdzsével gazdálkodó legtőkeképesebb magyar futballvállalkozás, az FTC Rt. nevezése sem. Az FTC a marketingjogok közös értékesítése tekintetében jogfenntartással élt, holott az MLL közgyűlése és a ligatanács korábbi határozata ezt nem teszi lehetővé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.