BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Porsche Hungaria: logisztikai központ

Teljes kapacitással dolgozik a Porsche Hungaria budaörsi logisztikai központja, az autópálya mellett létesült Parts Center Budapest, amely összesen mintegy 4 milliárd forintba került. A 10,5 ezer négyzetméteres, 10 méter magas központ a harmadekkora Hős utcai központi raktárat váltotta ki, s a logisztikai tevékenységet 50 munkaállomású számítógéprendszer, valamint az ehhez kapcsolódó rádiófrekvenciás hálózaton alapuló vonalkódtechnika optimalizálja.

Az egymilliárdos készlet a Porsche Hungaria által képviselt márkák alkatrészeinek 91 százalékát öleli fel, így az ország ötven településének 180 márkakereskedését vidéken naponta egyszer, Budapestre kétszer látják el a szükséges részegységekkel - mondta el Eppel János, a társaság ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve: az áru 60 százaléka környezetbarát módon, a csarnokban végződő vasúti síneken érkezik.

A 83 fős PCB székhelyéül szolgáló 70 ezer négyzetméteres telket 2001 februárjában vásárolta meg a Porsche Hungaria, a tervezés és kivitelezés koordinálását a Porsche Ingatlankezelő végezte. A telken még két, a mostanival azonos méretű csarnok építésére van lehetőség, ha a piaci igények úgy kívánnák.

A Porsche Hungaria az elmúlt tíz évben mintegy 20 milliárd forint beruházást hajtott végre irodái, saját márkakereskedései és informatikai rendszere kiépítésével. A cégcsoporthoz tartozó márkakereskedésekkel együtt a beruházások összege eléri az 50 milliárd forintot. (DK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.