BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz vezetői döntések Pakson

Rossz tervezés és nem megfelelő vezetői döntések vezettek az április 10-ei paksi üzemzavarhoz a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek megállapítása szerint. Értesülésünk szerint a hét végi kamerás vizsgálat nem ad okot túlzott optimizmusra.

Hét-tíz napon belül újabb kamerás vizsgálatokra kerülhet sor a paksi atomerőmű 2-es blokkjában - tudtuk meg Aszódi Attila miniszteri biztostól, aki megerősítette azt az értesülésünket, hogy a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben a múlt hét végi videokamerás vizsgálat során tapasztaltak nem adnak okot túlzott optimizmusra. Három fűtőelemkazettát részletesen, másik kettőt részben tudtak szemügyre venni, azok alsó harmada valóban jó állapotban van, de a felső részükön szemmel láthatóak az oxidáció és a hősokk okozta sérülések. Igaz ugyan, hogy az inkriminált tisztítótartály alján csak néhány fűtőelem-pasztilla szóródott szét, de számos törött fűtőelempálca-darab hever a mélyben - tudtuk meg Aszódi Attilától.

A miniszteri biztos úgy nyilatkozott: a hét végén látottak nem lepték meg, s nem lát okot a korábbi tervek módosítására, a kárelhárítás várható időtartamára vonatkozó egy-másfél éves becslés kiigazítására.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a kormány kérésére vizsgálódott Pakson, elsősorban az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), illetve a Paksi Atomerőmű Rt.-nek (PA Rt.) az üzemanyag-kazetták tisztítása során végzett tevékenységét elemezték. A nemzetközi csoport tegnap ismertette jelentését. A testület megállapítása szerint nem felelt meg a NAÜ biztonsági szabványának a 2-es blokkban alkalmazott tisztítótartály konstrukciója. Rámutattak: az engedélyező hatóság, illetve az erőműtársaság nem kellő gondossággal hozta meg a döntéseket, az OAH alulbecsülte a konstrukció biztonsági jelentőségét, így az előzetes vizsgálat és értékelés kevésbé volt szigorú, elvi engedélyt adtak ki a használatra. A NAÜ szakértőinek megállapítása szerint a tartályüzemeltető Framatome ANP a PA Rt. kellő felügyelete nélkül dolgozott, a részt vevő személyzet nem kapott megfelelő biztonsági kiképzést, hiányoztak a megfelelő szinten kidolgozott üzemeltetési és vészhelyzeti szabályzatok. A csoport vezetője szerint az OAH és a PA Rt. túlságosan megbízott a francia- német alvállalkozóban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.