BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakmai befektetőre vár a Hungexpo Rt.

A privatizáció első lépéseként szeptember végéig százszázalékos tulajdonú leányvállalatot alapít a Hungexpo Rt., mely átveszi a kiállítási jogokat, védjegyeket, eszközöket s a dolgozók nagy részét. Ebbe a társaságba nyílt pályázat útján szakmai befektetőt vonnak be, mely tőkeemelés útján 51 százalékos tulajdonrészt plusz menedzsmentjogot szerezhet - mondta a vásárszervező cég tegnapi tájékoztatóján Barabás János vezérigazgató. A vállalat feladata lesz a kiállításszervezés és -üzemeltetés. A 49 százalékban tulajdonos anyacég - mely állami tulajdonban marad - ingatlanhasznosítással és -fejlesztéssel foglalkozik majd. A kiállításszervezéssel foglalkozó társaság hosszú távra kibérli majd az ingatlanhasznosító és -fejlesztő cég tulajdonában lévő kiállítási célú ingatlanokat. Barabás János szerint több hazai és külföldi szakmai befektető érdeklődik a pályázat iránt.

A vezérigazgató hozzátette, hogy a stratégiai terv szerint nyolc év alatt mintegy tízmilliárd forint értékű fejlesztést kell megvalósítani, s erre nincs állami forrás. A szakmai befektetőtől azt várják, hogy kiállításokat, konferenciákat, rendezvényeket hozzon a kőbányai vásárközpontba, és a jelenleginél hatékonyabban működtesse az ingatlant. Az első feladat egy 10 ezer négyzetméteres, többfunkciós rendezvénycsarnok felépítése lesz. A második körben pedig a kiállításokra alkalmas csarnokokat hozzák rendbe. Barabás János leszögezte, hogy az első öt- havi eredmények azt mutatják, sikerült a Hungexpo árbevétel-termelő képességét erősíteni, költségeit racionalizálni, hatékonyságát pedig javítani. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.