BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A személyszállításra koncentrál a MÁV

Az átalakítást követően a MÁV Rt. szervezete már EU-konform - hangsúlyozta a hét végi vasutasnapon Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Kiemelte, hogy a tíz csatlakozó ország közül egyedül Magyarországon használtak fel ISPA-pénzeket vasútfejlesztésre. A fejlesztések közül kiemelte az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz korszerűsítését, az újszászi állomás átépítését, valamint a magyar-szlovén vasútvonal építését. A MÁV Rt. az eddigieknél nagyobb figyelmet fordít a személyszállítási szolgáltatások színvonalának javítására. Emlékeztetett arra, hogy az áruszállítás nehéz helyzetben van - Európában is stagnál ez az ágazat -, ennek ellenére a vasúttársaságnak törekednie kell arra, hogy magas piaci részesedését megtartsa. A vasút és a közút közötti együttműködésére jó példa, hogy a MÁV az M3-as autópálya építéséhez több mint 300 ezer tonna követ szállított vasúton.

Mándoki Zoltán vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az elmúlt években 1320 milliárd forint értékű vasúti fejlesztés maradt el, ezért a MÁV Rt. infrastruktúrája nem éri el az európai színvonalat. Hozzátette, hogy az unióban a vasút fejlődése napjainkban reneszánszát éli. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.