BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tévékről a rádiókra kapcsolnak

Igen kedvező időszak a nyár a fiatalokat megszólító kereskedelmi rádiók esetében. A szabadidő növekedése egyben a rádióhallgatásra fordított időt is növeli. Míg a többi klasszikus médiumra nyáron kevesebb időt szánnak az emberek, a rádiók még inkább előtérbe kerülnek, s így az elérések nyáron minden adónál valamivel magasabbak. A májusi adatok már ezt a képet előlegezik meg: a 18-49 évesek és a 15-39 évesek körében szinte minden adó műsorába többen kapcsolódnak be. Ez a korosztály többek között azért is nagyon fontos kereskedelmi szempontból, mert az új, igényes márkák iránti affinitásuk magasabb, vásárlóerejük hasonló a 18-49 éves korosztályéhoz. A 15-39 évesek legnépszerűbb adója a Danubius Rádió, a korcsoport 62,6 százaléka választotta májusban. A különbségek itt jóval nagyobbak, mint a többi korcsoportban, közel 750 000 hallgatóval kevesebb kapcsolódik be a Sláger Rádió adásába.

Vélhetően tovább közelíti a rádiók elérése a televíziókét is. Az RTL Klubot, a Tv 2-t és az MTV-t elérés szempontjából eddig is a rádiók követték, a napi egyórás átlag alapján pedig a Danubiusnak, a Slágernek és a többi rádióállomásnak is hosszabb a csúcsponti időszaka, mint bármelyik televíziónak, amelyek napközben nem tudnak jelentős nézőszámot felmutatni. Így az RTL és a Tv 2 a 18-49 évesek körében csak 19.00 után jelenik meg 10 százalék fölötti nézettséggel, 06.00-19.00 között az elérések értéke 1 és 9 százalék között mozog. De a délelőtti órákban egyik televízió nézettsége sem haladja meg a 3 százalékot, míg például a Danubius Rádió és a Sláger is 10 százalék fölötti eléréseket produkál ebben az időszakban.

Az év első öt hónapjában heti szinten a legfontosabb kereskedelmi célcsoportban, a 18-49 évesek között csakúgy, mint a teljes lakosság körében (15+), a Danubius Rádió őrzi vezető pozícióját. A Kossuth rádió ezt a korosztályt nem igazán szólítja meg, igaz, márciusban az iraki háború alatt kiemelkedő elérést produkált.

Órás bontások szerint a Sláger az év első öt hónapjában egyre kisebb különbséggel jelenik meg a reggeli órákban, 06.00-10.00 között piacvezető a 18-49 évesek körében, a 15-39 éveseknél 06.00-07.00 között a legerősebb az elérés szempontjából. A Danubius Rádió 09.00-19.00 óra között mindkét korcsoport esetében 10 százalék fölötti eléréseket produkál, a 18-49 évesek csúcsponti elérése májusban 13,1, a 15-39 éveseknél 14,7 százalék. Így a Danubius Rádió részesedése is egyenletesen magas, a 18-49 éveseknél a rádióhallgatók 40 százaléka a kapcsolódik be adásába, a 15-39 évesek 45 százaléka választja hétköznap a Danubius Rádiót napközben, amelynek műsorát a hét végén még többen választják, a 18-49 évesek körében 17,5, a 15-39 éveseknél 21 százalékos a csúcsponti elérés szombaton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.