Árverési Zsolnay-rekord az Egyesült Államokban
Rekordáron, 30 ezer dollárért kelt el egy XIX. század végi készítésű Zsolnay-műtárgy a Brunk Auctions észak-carolinai árverésén. Az eozinmázas kulacs értékes szakmai és művészeti sikert hozott az alapításának 150. évfordulóját ünneplő és privatizáció előtt álló Zsolnay Manufaktúra Rt.-nek.
A szóban forgó műtárgy várható árát az aukció szakértői előzetesen 1500-2000 dollárra értékelték, ám az internetes árverésen az 51 ajánlatot hozó licit ennél lényegesen többre tartotta az eozinmázas kulacsot. A 30 ezer dolláros rekordáron kívül a vevő a 4500 dolláros aukciós jutalékot is kifizette, így napi árfolyamon számolva mintegy 8 millió forintért jutott hozzá a relikviához.
Kovács Gyula vezérigazgató a Világgazdaságnak elmondta, a cég szakértői kiderítették, hogy a műtárgy a pécsi gyárban 1899-ben, feltehetően Mack Lajos tervei alapján készült, 5745-ös formaszámmal. A kulacsot megtekinthették az 1900-as Párizsi Világkiállítás látogatói, majd egy év múltán az Egyesült Államokban egy Glanzer nevezetű cég szerezte meg. Az árverési licit eredménye a rekordösszegen túlmenően azért is jelentős, mert nemzetközi viszonylatban is ráirányítja a figyelmet a rövidesen privatizációra kerülő patinás pécsi cég termékeire.


