BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áttörést vár a szakma a Sulinet Expressztől

A magyar informatikai piac összesített bevételének közel 90 százalékát előállító cégeket képviselő szakmai szervezetek jelentős fejlődést várnak a Sulinet Expressz PC-programjától. Úgy vélik, hogy az akció javíthat az egyébként kelet-európai összehasonlításban is gyenge magyarországi informatikai statisztikákon.

Komoly áttörést várnak a Sulinet Expressz adókedvezményes számítástechnikai programtól a hazai informatikai szektor legfontosabb szereplőit tömörítő szervezetek. Az éves személyi számítógép eladásokat akár 30-40 százalékkal is növelheti az akció - jelentette ki Beck György, az Infórum elnöke. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg mintegy évi 250 ezer darabosra becsült hazai PC-piac körülbelül 100 ezer géppel bővülne. A növekedés elsősorban a háztartások számítógépes ellátottságán javíthat és így érdemben járulhat hozzá a hazai információs társadalom fejlődéséhez - tette hozzá Kóka János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének első embere.

A szakmai szervezetek a Sulinet Expressz védelmében emelték fel hangjukat, mivel a programot az elmúlt napokban számos kritika érte. A szövetségek képviselői mindamellett nem kívántak olyan, a programmal kapcsolatban felszínre került kérdésekre reagálni, mint az informatikai eszközök importjának tisztasága, vagy a végfelhasználói árak képzése. Az elnökök ugyanakkor az akció átláthatósága és tisztasága mellett álltak ki, és hangsúlyozták, hogy a sulinetes berendezések nem drágábbak a programon kívüli bolti áraknál.

Beck György rámutatott, hogy a PC-vel ellátott magyar háztartások arányának növelésére nagy szükség lenne, hiszen sok tekintetben még kelet-európai összehasonlításban is gyenge eredményeket tudunk felmutatni. Az idei első negyedévben az elnök idézte adatok alapján mintegy 60 ezer számítógépet adtak el Magyarországon, ami éves szinten 10 százalékos csökkenést jelez. Ezzel szemben a kelet-európai régióban az értékesítés ugyanezen időszak alatt átlagosan 20 százalékkal emelkedett. Az egy év alatt értékesített PC-k számában is hasonló az arány, míg Magyarországon a darabszám 12 hónap alatt 6 százalékkal csökkent, a régió átlaga 18 százalékkal nőtt.

A háztartások számítógépes ellátottságában a Sulinet mellett a munkavállalói PC-program is segíthet - véli Kóka János. A szakember kiemelte, hogy a várt 30-40 százalékos piacbővülés olyan lökést adhat az országnak, mellyel már rövid távon is jelentősen javítható a kelet-európán belüli pozíció. (TZ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.