BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autókölcsönző cégekkel is tárgyal a Malév

Több autókölcsönző céggel, továbbá más turisztikai vállalattal is tárgyal a Malév annak érdekében, hogy a heteken belül megújuló internetes honlapján szélesítse szolgáltatásait - tudtuk meg Nemes Ervin kereskedelmi vezérigazgató-helyettestől. A vezető beszámolója szerint az internetes értékesítést szeretnék látványosan fölfuttatni, ennek része, hogy lehetővé válik az online fizetés is, nem csak a helyfoglalás.

Az előzetes tervek szerint a Malév-honlapon lefoglalt és kifizetett autókölcsönzős szolgáltatásokkal pontokat lehet gyűjteni, amiket jóváírnak a törzsutasoknak. A vetélytársak közül egyre többen élnek ezzel az együttműködési formával.

Arra a kérdésünkre, hogy a Malév érzékeli-e az állandó vállalati ügyfelek takarékosságra való törekvését, Nemes Ervin közölte: egyelőre nem, ám jelenleg azt igyekeznek felmérni, hogy miként változnak a cégek igényei, s ennek megfelelően változtatnak a kapacitásokon. A rugalmasság a nemrégen indított odesszai és a spliti járatok iránti fokozódó érdeklődés miatt is indokolt. A Malév alkalmanként nagyobb befogadóképességű Boeingeket és Fokkereket állít szolgálatba a csupán 50 fő befogadására alkalmas Bombardier gépek helyett ezeken az útvonalakon, de másutt is.

Néhány környező országbeli légitársaság az elmúlt időszakban megkettőzött erőfeszítést tesz a közép- és kelet-európai utasok megnyeréséért, ezek egy része így elvesz bizonyos csoportokat a Malévtől.

A Malév első féléves gazdálkodásáról a közeljövőben hoznak nyilvánosságra adatokat. Az utasforgalomról egyelőre annyit tudni, hogy az hasonlóan alakul a tavalyi első hathavihoz. Ez viszont azt jelenti, hogy a Malév az ágazat általános visszaesése, az iraki háború és a tüdőgyulladás-járvány ellenére képes volt tartani terveit. A társaság tegnap köszöntötte egymilliomodik idei utasát, egy végzős joghallgató leányt. (MN)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.