BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Baumgartner szponzorokat vár

Több hazai vállalattal is tárgyal Baumgartner Zsolt, az első magyar Forma-1-es tesztpilóta menedzsere. Frank Tamás, az Ostermann Forma-1 Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, egyelőre nincs konkrét ajánlat, s ma még nem tudja megmondani azt sem, hogy az augusztusi hungaroringi tesztelésre sikerül-e szponzort találni Baumgartner Zsolt szerepléséhez, vagy sem.

Szakértőktől származó információk szerint a tesztpilótai pozíció betöltéséhez komoly szponzori háttér szükséges, ezen a szinten 1-3 millió dolláros nagyságrendű szponzori kontraktusok piacképesek. A megtérülés azonban igencsak kockázatos - vélik az üzleti élet szereplői. A Mol Rt.-nél, amely támogatta Baumgartnernek a tavalyi hungaroringes körét a Jordan autóval, korábban lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy véleményük szerint kevés olyan multinacionális vállalat van, amely ezen a szinten jó ajánlattal tud élni. Tegnapi megkeresésünkre a cég vezetői lapzártánkig nem reagáltak.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) már biztosította támogatásáról Baumgartnert. Igaz, a tárcánál hangsúlyozták: segítségük nem anyagi támogatást jelent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.