Cégsorok
Kis javulást remél a Diageo
A világ vezető italforgalmazó vállalata, a valamikori Guinness cég utódjaként jegyzett brit Diageo közölte, hogy ugyan üzletét az iraki háború és a tüdőgyulladás-járvány több piacon megtépázta, mégis eredménye az év második felében árnyalatnyival jobb lesz, mint az elsőben, amikor növekedése 6 százalék körül volt. A Johnnie Walker whiskyről is ismert vállalat részvényének árfolyama a hírtől mintegy 2,7 százalékkal erősödött a londoni tőzsdén, jóllehet a Merrill Lynch vezető befektetési bank jelezte, hogy a részvényre vonatkozó ajánlását vételről semlegesre változtatja. A vállalat nemrég adott túl a Burger King gyorséttermi láncon, ennek kapcsán működési eredményét egy rendkívüli, 95 millió font értékű tétellel terheli meg. Ugyanakkor közölte, hogy készpénzeszközei meghaladják az 1 milliárd fontot. A vállalat közlése szerint amerikai és brit piaca növekedett az első fél évben is, teljes eladásai pedig 4 százalékkal javultak. (Reuters)
Kifut a részvényopciós program a Microsoftnál
A Microsoft szándéka, hogy ősztől befejezi az úgynevezett részvényopciós programot, amelynek keretében elsősorban a vezetőket, de más dolgozókat is - többnyire rendes fizetésükön felül - bizonyos számú vállalati részvény birtoklásának (vásárlásának) lehetőségével honorálta. Erről a The Wall Street Journal számol be, megjegyezve, hogy a program számos Microsoft-alkalmazottat tett dollármilliomossá, ahogy a vállalat részvényének ára emelkedett annak idején. A számítástechnikai óriás vállalat a program helyett szeretné minden dolgozóját, azaz 50 ezer alkalmazottat részvényesévé tenni, korlátozott részvényesi jogokat megtestesítő értékpapírokkal. Ezalatt elsősorban az értendő, hogy a részvényes a papírokat csak öt év elteltével adhatná el, feltéve, ha még mindig a Microsoft dolgozója. A részvényopciós programokat az utóbbi időben számos bírálat érte, például annak kapcsán, hogy a korábban megállapított áron lehetett rájuk szert tenni, így kedvezményezettjei, amennyiben az adott részvény árfolyama közben felszaladt, hatalmas nyereségekre tehettek szert, függetlenül a vállalati eredmények alakulásától. (VG)
Európában gyengébb a Ford-értékesítés
A Ford amerikai autógyár európai vállalata az idei év első felében nem tudta tartani tavalyi első féléves eladásának szintjét, attól 1,2 százalékkal elmaradva 813 756 kocsit értékesített Európában. Júniusban viszont 2 százalékkal növelte eladásait. A csökkenés dacára viszonylag jó piaci teljesítményt nyújtott, mivel az összeurópai autópiac az idei év első felében 2,7 százalékkal zsugorodott. A Ford a haszonjármű-eladásokban felülmúlta tavalyi önmagát Európában, az idei első fél évben 2002 első feléhez képest csaknem 8 ezer autóval. Személygépkocsi-eladásai viszont több mint 17 és fél ezerrel, 707,6 ezer darabra csökkentek. Az amerikai cég főleg Olasz-, Spanyol- és Franciaországban teljesített a legjobban az idei első fél évben. (Reuters)
Kiválóan teljesít a Music Television
Amerikán kívül mintegy 15-20 százalékkal nőtt az idei év első felében az MTV televíziós hálózat bevétele és a vállalkozás közölte, hogy közel tucatnyi piacán szeretne tovább növekedni, elsősorban Ázsia nagy országaiban, valamint Nagy-Britanniában és Németországban. A 24 órás könnyűzenei műsort sugárzó névadó tévéállomást, továbbá a hasonló profilú VH1 adót és a Nickelodeon gyermekműsor-csatornát is magában foglaló MTV Networks a Viacom amerikai médiaóriás vállalata. Kiemelkedően, 30 százalékkal növelte hirdetési bevételeit Nagy-Britanniában. Tavaly ez utóbbi, azaz az MTV Networks International 26 százalékkal növelte hirdetési bevételét, pénzforgalmi egyenlege pedig 40 százalékkal javult. Az MTV a Viacom bevételeinek már ötödét adja. (Reuters)
Kissé mérséklődött a Lufthansa kihasználtsága
A német Lufthansa légitársaság utasforgalma 3,7 százalékkal kisebb volt júniusban, mint a tavalyi év azonos hónapjában. A fizető utasok és az általuk repült kilométerek szorzata 8,771 milliárd fizetőutas-kilométerre csökkent júniusban. A szállított teher- és postai küldemény 5,4 százalékkal, 130 ezer tonnára fogyatkozott az előző hónapban. A foglaltság 0,5 százalékponttal, 76,2 százalékra csökkent a Lufthansa utasgépein júniusban tavaly júniushoz képest. (Netzeitung.de)


