BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

A Renault-nak is rosszul megy Európában

Több más autógyárhoz hasonlóan a francia Renault is visszaesést volt kénytelen elkönyvelni az értékesítés első fél évében. Az idei első hat hónapban a tavalyinál 4,5, saját márkájából pedig 5,6 százalékkal kevesebbet adott el. A teljes eladott járműmennyiség, beleértve a Dacia és a Samsung kocsikat, megközelítette az 1,225 milliót. Az európai autópiac zsugorodása kényszerítette a Renault csoportot a tavalyinál érezhetően gyengébb eladásokra - derül ki a gyártó közleményéből. E szerint az európai autópiac az idén 2,8 százalékkal zsugorodott a tavalyi első hat hónaphoz képest. Ugyanakkor azt is közölte, hogy júniusban már kedvező változásokat tapasztalt Nyugat-Európában, ahol féléves eladásaik visszaesése egészében elérte a 6,8 százalékot. A világ más részein azonban 4,4 százalékkal javított értékesítési eredményén a Renault. A francia Peugeot-Citroën csoport viszont 1,9 százalékkal javítani tudta eladásait. (Reuters)



Visszaesett a Lufthansa árufuvarozása is

Ez év januárja és júniusa között 21,6 millió utas repült a Lufthansa csoporttal, 2,6 százalékkal több, mint az előző év első felében. A felhasználható kapacitás 3,8 százalékkal emelkedett, az értékesítésből származó bevétel 1,2-del lett több. Az ismert gazdasági környezetben lehetetlen volt a megnövelt kapacitás mindegyikét értékesíteni, s ezért a helykihasználtság 1,9 százalékponttal, 71,9-re csökkent. A gyengülő gazdasági folyamatok továbbra is kihatottak a szállítmányozási üzletágra, a Lufthansa Cargo 4,4 százalékkal kevesebb teher- és postai küldeményt szállított az első fél évben. Így a teherrakomány-kihasználtság 2,4 százalékponttal, 64,8-re esett. A csoport összes helykihasználtsága (utas- és szállítmányozási üzletág) 2,4 százalékponttal, 64,8-re csökkent. (VG)



A Nike megvásárolja a Converse-t

A sportcikket és sportruházatot gyártó vezető amerikai cég, a Nike bejelentette, hogy 305 millió dollárért megszerzi a sportcipőiről ismert amerikai Converse céget. A Nike azt is közölte, hogy a bekebelezési ügylet értelmében a Converse adósságainak egy részét is átvállalja. A két cég együttes éves forgalma 11 milliárd dollár közelében lesz (ebből 10,7 milliárd a Nike értékesítési adata), az amerikai versenyügyi hatóságnak a frigyhez hozzájárulását kell majd adnia. (FT)



Csúszik a KLM létszámleépítése

Szeptember előtt biztosan nem kezdődik meg a létszámleépítés a KLM-nél, mivel a holland légitársaság munkástanácsa továbbra is hevesen ellenáll. A tavaly eddigi legnagyobb éves veszteségét elszenvedő légitársaság 2002-ben 3000 fős - a létszám 10 százalékát érintő - leépítést határozott el, ám később az átfogó átalakítási és költségcsökkentési terv részeként 4500 fős csökkentésről döntött. A KLM az éves költségeit 650 millió euróval akarja mérsékelni. A munkástanács, amelynek tagjai nem feltétlenül a szakszervezetek képviselői, ellenzik az újabb leépítést, mivel a légitársaság nem mérlegelte az érintettek szolgálati idejét. A tervet a cég szakszervezete viszont jóváhagyta. A holland törvények kötelezik a vállalatokat a stratégiai döntések előtt a munkástanácsokkal való konzultációra. A világgazdasági pangás és a SARS-vírus miatt az ázsiai forgalom meredek visszaesése márciusra mélypontra vitte le a tőzsdén a KLM részvényeinek árfolyamát. (Reuters)



Lefelé módosít a Schering-Plough

A kíméletlen versenyre hivatkozva lefelé módosította prognózisát a Schering-Plough. Az amerikai gyógyszeripari konszern az idei év második negyedére részvényenként csak 12 centre számít, míg az elemzők 18 centet vártak. A New Jerseyben lévő társaság közleménye szerint az is elképzelhető, hogy az év második felében sem tudják hozni a korábban előre jelzett 24 centes eredményt. A módosítást elsősorban azzal magyarázzák a konszern vezetői, hogy a legjobban menő készítményeik - allergiák és a Hepatitis C-vírussal szemben - komoly versenynek vannak kitéve. (Handelsblatt)



A Quelle beszáll a használtautó-üzletbe is

A jövőben a használt gépkocsikat beszámítja az új autók megvásárlásánál a Quelle: akik Ford márkájú autót rendelnek, ajánlatot kapnak régi autójukra. Németország legnagyobb csomagküldő hálózata június elején kezdte meg az autóértékesítést, a társaság internetes honlapján lehet megrendelni a személygépkocsikat. A próbálkozás nem új keletű, az idén áprilisban indított akciójuk keretében 50 Smart kisautót kínáltak 1990 eurós áron. Az akció olyan jól sikerült, hogy a fürthi konszernhez több mint négymillió megrendelés érkezett. A Quelle katalógusból négyféle márkát, összesen tíz típust lehet megrendelni: Fordot, VW-t, Nissant és Smartot. A színskála korlátozott: ezüst, fekete és kék színekben lehet kérni az autókat. A típustól függően a listaárnál 5-22 százalékkal kínálják olcsóbban a személygépkocsikat. A vásárláshoz 72 havi hitel felvételére van lehetőség a BHW Bank közreműködésével, s most azt is bejelentették, hogy a kamatot egy százalékponttal, 6,9 százalékra szállították le. (FTD)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.