BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Diszkontáruházat nyit a Pátria Nyomda

Bővíti kereskedelmi hálózatát a Pátria Nyomda Rt., a cég fővárosi telephelyén 1200 négyzetméteres (abból 400 négyzetméter a raktár) diszkontáruházat épít. A beruházás ötven-hatvan millió forintba kerül, melyet a cég önerőből finanszíroz - mondta lapunk érdeklődésére Füleki Lajos elnök-vezérigazgató.

A két kivitelező építőipari vállalkozást már kiválasztották, megkezdődtek a bontási munkálatok, s a tervek szerint három hónap múlva már üzemel a papír-írószert, valamint nyomtatványokat viszonteladóknak értékesítő áruház. Ez lesz a nyomda tizenkilencedik, s legnagyobb kereskedelmi egysége. A vezérigazgató hozzátette, az áruház nyitásától azt várják, hogy új vevőket szereznek, a kedvező parkolási lehetőség ugyanis lehetővé teszi az áru könnyebb terítését.

A Pátria új termékkel is igyekszik bővíteni forgalmát, palettájukon megtalálhatóak a drágább francia árucikkek, illetve az olcsóbb importáru is, e téren a lengyelországi behozatal új csatornának számít. A gazdasági recesszió e területre is hat, s érzékelhető, hogy a vállalkozások is takarékoskodnak a papír-írószer, valamint a nyomtatványok vásárlásával.

A nyomda gépparkját is igyekszik bővíteni. Egy használt, négyszínes, B1-es nyomtatógépet kíván beszerezni, a beruházás 80-90 millió forintba kerül. A Pátria nyomtatta a BKV július elsejétől életbe lépő új arculatú jegyeit, bérleteit, s ehhez szintén beszereztek egy 25 millió forint értékű gépet.

Az év első öt hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest 7,2 százalékkal növelte forgalmát a Pátria Rt., mely elérte a 2,1 milliárd forintot, év végére ennek megduplázására készülnek. Ebben az időszakban az adózás előtti eredménye is kedvezően alakult, 364 millió forintot könyvelhetett el a cég. Füleki Lajos hangsúlyozta, hogy ez az érték a tavalyi év hasonló időszakában ugyan 394 millió forint volt, de abból ötven százalékkal részesedett az ingatlaneladás. A nyomda jelentősen csökkentette költségeit, s ez főleg annak köszönhető, hogy a cég új telephelyre költözött.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.