Hárommilliárddal "könnyebb" a Westel
Éves szinten hárommilliárd forinttal faraghatja le a Westel Mobil Rt. bevételeit az a határozat, melyet a hírközlési döntőbizottság hozott. A testület vizsgálatai ugyanis azt mutatják, hogy a mobilcég a költsé-geihez képest indokolatlanul nagy összeget kért azért, hogy a vezetékes telefonhálózatból érkező hívásokat a saját előfize-tőihez eljuttassa. A döntőbizottság szerint a Westelnek több mint 10 százalékkal csökkentenie kell azokat az árakat, melyek a vezetékes telefoncégekkel kötött szerződésekben meghatározzák a felek közötti elszámolást. Ezt a csökkentést a vezetékeseknek át kell adniuk a saját előfizetőiknek, így átlagosan 10 százalék körülre tehető az ilyen hívások tarifaesése.
A Westel árképzésének vizsgálatára azután került sor először, hogy a 2001 karácsonyán életbe lépett hírközlési törvény előírása szerint a céget úgynevezett jelentős erejűnek minősítették. Az európai mintára átvett rendszerben az ilyen, egy-egy piacon jelentős erővel bíró szolgáltatóknak a költségek és a haszon bemutatásával indokolniuk kell a hatóság előtt az árképzést. A Westellel együtt a Pannon GSM is jelentős erejűnek bizonyult, ezt a döntést azonban a cég a bíróságon megfellebbezte, és elérte, hogy az ügy lezárásáig felfüggesszék a végrehajtást. Ha a pert elveszti, várhatóan hasonló tarifacsökkentésre kényszerülhet.


