Hirdetési rekordbevételek
Szakértők szerint teljesen állandósult a hirdetői túlkereslet a televíziókban. Soha ennyi reklám nem volt látható korábban a kereskedelmi csatornákon, mint 2003 tavaszán, amely egyrészt azt jelenti, rekordbevételekre tesznek szert a tévék, másrészt viszont - a médiatörvény biztosította jogi keretek között - nem tudnak több reklámot befogadni, azaz folyamatosan képtelenek minden megrendelésüknek eleget tenni. Nem csak az RTL Klub, a Tv 2 és az MTV is hasonló kihasználtsággal működik. A hirdetések túltengésének elsődleges oka, hogy elmaradt az idei év elején ígért 15-20 százalékos áremelés. A kereskedelmi csatornák vezetői jelenleg is tárgyalnak a piachoz igazodó csatornaárakról.
Vélhetően az idén minden rekordot megdöntenek a televíziós reklámbevételek. Az RTL Klub kereskedelmi csatorna júniusban 17 százalékkal, 2,4 milliárd forintra növelte a klasszikus reklámspotok alapján számított nettó reklámbevételét - tájékoztatta lapunkat a csatorna vezetése csütörtökön. Az RTL Klub által közölt adatok tartalmazzák az ügynökségi jutalékokat, viszont nincs bennük a szponzoráció, a barter és a politikai hirdetések értéke. A társaság így számolt bevételei az év első felében 13,156 milliárd forintra nőttek, amely 2002 azonos időszakához képest 9,79 százalékos növekedés. Az RTL Klub ezen számításon alapuló bevételei 2001-ben 20,7 milliárd forintot tettek ki, tavaly azonban már négymilliárddal magasabb, 24,8 milliárdos árbevételt könyvelhettek el, az idén pedig minden bizonnyal ezt az összeget is meghaladja majd a bevételük.


