BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszú távú Mol-Jukosz üzlet

Finomítói kapacitásának hatvan százalékát tíz évre lefoglalta a Mol Rt. azzal, hogy tegnap több mint 10 milliárd dolláros szállítási szerződést kötött a Jukosz orosz olajvállalattal. Az üzlet révén erősödhet a Jukosz befolyása a térségben. Ugyanezt szeretné elérni több más orosz ipari társaság. Igor Ivanov külügyminiszter szerint ezek aktívabban vennének részt a magyar privatizációban.

Tíz évre szóló, tízmilliárd dollár értékű, évi 7,2 millió tonnás kőolaj-szállítási szerződést kötött a Mol és a Jukosz csütörtökön Budapesten. A megállapodást Mihail Brudno, a Jukosz első elnökhelyettese és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá a két ország külügyminiszterének jelenlétében. A Mol ezzel a lépéssel hosszú időre biztosította a százhalombattai és a pozsonyi finomító kihasználtságát.

Az orosz vállalat számára a közép-európai jelenlét erősítése volt a fő motívum. A Jukosz jelenleg Oroszország második legnagyobb olajkonszernje, amely a májusban kötött szerződés alapján az idei év végéig egyesül az orosz piacon ötödik legnagyobb Szibnyefttel, s az új cég így piacvezető lesz Oroszországban.

Igor Ivanov, aki Medgyessy Péter kormányfővel is tárgyalt, kijelentette: jelentős orosz vállalatok, mint például a Gazprom, a Lukoil és a Jukosz komoly érdeklődést mutatnak a magyar privatizációban való részvétel iránt. A találkozón konkrétan szóba került a Mecsel orosz acélipari vállalat részvétele a Dunaferr magánosításában. Mihail Brudno újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a Jukosz egyik fő tulajdonosa, Platon Lebegyev őrizetbe vételét nincs módjában kommentálni, az érintett nem a cég alkalmazottja, és az ügynek nincs semmi köze az orosz olajtársasághoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.