BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hűtőgépgyárat épít az Electrolux

Újabb hűtőgépgyárat létesít a háztartási készülékek világszerte vezető gyártója Magyarországon. Az Electrolux 65 millió eurós befektetése 600 főnek teremt munkahelyet Kelet-Magyarországon. A Nyíregyházán felépülő üzemmel Magyarország lesz a svéd konszern legnagyobb hűtőkészülék- és fagyasztóláda-gyártói bázisa Európában.

Az Electrolux konszern igazgatótanácsa e heti ülésén hagyta jóvá, hogy egy közel 65 millió eurós befektetéssel új, alsófagyasztós kombinált hűtőszekrényt gyártó üzem jöjjön létre Nyíregyházán. Az ottani ipari parkba települő új üzem a város és a környékbeli települések munkaerejére kíván támaszkodni, s az indulás évében 600 főnek nyújt munkalehetőséget - tájékoztatta lapunkat Takács János, a magyarországi leányvállalat vezérigazgatója. A beruházással kapcsolatos kormányzati támogatásokkal kapcsolatban egyelőre annyit mondott, hogy mind központi, mind helyi szinten még folynak az erre vonatkozó tárgyalások.

A tervek szerint az új üzem évente 560 ezer hűtőkészüléket gyárt majd évente. Az építkezés 2004 januárjában kezdődik, így a gyártás várhatóan egy évvel ezt követően indulhat.

Az új kapacitás bővíti a csoport Jászberényben található ipari bázisát, ahol jelenleg évente már mintegy 4 millió terméket készítenek. Az új üzemmel Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtőkészülék- és fagyasztóláda-gyártói bázisa Európában. Az ott készített termékek nagy részét nyugat-, közép- és kelet-európai, oroszországi és ukrajnai piacokra exportálják.

Az Electrolux Lehel Kft. jelenleg 3300 főt foglalkoztat. A hűtőgépeket és porszívókat gyártó, valamint a svéd anyavállalat egyéb háztartási készülékeit, professzionális konyhai berendezéseit és kerti gépeit forgalmazó cég 2002-ben 97,2 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el. Ez 8 milliárddal haladja meg az eredetileg tervezettet. A cég erre az évre 107 milliárdos forgalommal és a múlt évihez hasonló, 3 milliárdos beruházással számol.

A társaság, amely az Electrolux-csoport egyik legnagyobb európai gyártóbázisa, tavaly együttesen 3,7 millió darab terméket exportált. Jászberényben van a svéd anyacég egyetlen fagyasztóláda-üzeme, amely tavaly közel 630 ezer készüléket gyártott. A szabadon álló hűtőket gyártó üzem tavaly 1,2 millió darabot szerelt össze. A kapacitás ez évtől 40 ezer darabbal annak révén gyarapszik, hogy Spanyolországból teljes egészében idekerült az 55 centiméteres modellek gyártása. Ez létszámban 170 fős bővítést jelent. Az Electrolux Európában már csak két helyen, Svédországban és Magyarországon gyárt porszívókat, miután a múlt év folyamán Jászberénybe telepítette németországi egységét. Ennek köszönhetően az itteni kapacitás már meghaladja az évi 2,3 millió darabot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.