Évente több tízezerrel növelheti a Magyarországon eladott személyi számítógépek számát a munkavállalói PC-program - mondta Kóka János, az akcióért évek óta lobbizó szakmai szervezetek egyikének, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének az elnöke. Mint arról korábban beszámoltunk, a munkavállalói PC-program jogi lehetősége az év eleje óta megvan, az induláshoz szükséges pénzügyminisztériumi tájékoztató azonban csak a múlt hétre készült el.
A kormány a programot a hazai számítógépes és internetes elterjedtségi mutatók javításában az egyik legfontosabb elemnek tartja - emelte ki Kovács Kálmán. Az informatikai és hírközlési miniszter utalt arra, hogy az unióhoz csatlakozó tíz ország közül Magyarország az utolsó felmérések szerint csak a nyolcadik az információs társadalomra való érettséget tekintve. A számítógép és az internet használata terén még több kelet-európai országhoz képest is elmaradást mérnek, ráadásul a piaci folyamatok sem kedvezőek - mutatott rá Beck György, az Infórum elnöke. Az idei első negyedévben a Magyarországon értékesített komputerek menynyisége éves összehasonlításban 10 százalékkal csökkent, miközben a térség összes országában fejlődés tapasztalható.
Kovács Kálmán elmondta, hogy a szerdai kormányülésen a kabinet elé kerülnek - a tervek szerint jövő januártól életbe lépő és a szakmai egyeztetésen már átesett - új, elektronikus hírközlési törvény és az új postatörvény irányelvei is. Ugyancsak tárgyalni fogja a kormány a számhordozhatóság kérdését is. A tervek szerint ugyanis januártól a vezetékes telefonra előfizetők megtarthatnák számaikat akkor is, ha átpártolnak egy másik szolgáltatócéghez. Az ehhez a lehetőséghez szükséges technológiai fejlesztések pénzügyi hátterét a minisztérium összesen 800 millió forinttal támogatja, de a cégek csak akkor hívhatják le az összegeket, ha időben bevezetik a szolgáltatást. Ellenkező esetben bírságra számíthatnak, a miniszter szerint azonban az előzetes egyeztetések után feltételezhető, hogy erre nem kerül sor.
A miniszter jelezte, hogy a régóta várt, szélessávú internetezésre alkalmas beruházásokat támogató program részleteit is még a héten nyilvánosságra hozzák. A tervek szerint összesen 600 millió forintra pályázhatnának azok a cégek, melyek a 15 ezernél kisebb lélekszámú településeken szélessávú internetberuházást hajtanak végre. (TZ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.