BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jogtalanul zárták ki a Summit Motors Kft.-t

A közbeszerzési törvény alapján jogszabálysértést követett el a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) azzal, hogy érvénytelennek nyilvánította a Nissan gépjárműimportőr Summit Motors Hungary által a gépkocsibeszerzési tenderre beadott pályázatot - állapította meg a közbeszerzési döntőbizottság (kdb). Mint emlékezetes, a Summit Motors nem kapta meg az autók bemutatására felhívó faxot, később pedig vis maiorra hivatkozva hiába kérte a pótlólagos szemle lehetőségét, ettől az MGKI elzárkózott (VG, június 10.).

A közbeszerzési döntőbizottság megállapította: sérült az ajánlatadók közötti esélyegyenlőség elve, ezért megsemmisítette az ajánlatkérő döntését azokban a kategóriákban, amelyekben a Summit is pályázott.

A Summit több kategóriában indult, de a cég szerint tulajdonképpen csak egyben, az alsó középkategóriában volt esélye. Ebben - amint az a tenderbontáskor kiderült - egyenként majdnem egymillió forinttal adott olcsóbb ajánlatot a pályázatban előírt feltételeket teljesítő 200 Nissan Almera szállítására, mint a nyertesként kihirdetett székesfehérvári Toyota-márkakereskedő, a Strasszer AutoSystem Kft., amely Corollával pályázott. Így 200 millió forinttal több közpénzt fordított volna a járműbeszerzésre az MKGI.

A közbeszerzési döntőbizottság döntése szerint azonban az igazgatóságnak újra kell értékelnie az adott jármű-kategóriák pályázatait, vagy pedig új közbeszerzési eljárást kell kiírnia. Az ügyről szerettük volna megkérdezni az MGKI főigazgatóját, Schäffer Istvánt, azonban nem válaszolt megkeresésünkre. (DK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.