Az alacsony vízállás miatt hordkapacitásuk legfeljebb 75 százalékával terhelhetők a dunai teherszállító uszályok. A szokásos 25 deciméteres merülés helyett szakasztól függően csupán 16-18 deciméteres merülésre rakodják a Mahart 1300-1800 tonnás bárkáit, ennek ellenére az elmúlt héten a vállalat öt tolt bárkája akadt fenn egy időszakos gázlón a román-bolgár közös szakaszon. Az Al-Dunán ugyanis a hajózó útvonal kijelölésével nem követik a meder változásait. A hajókaravánt csak két nap múltán, ukrán segítséggel sikerült lesegíteni a homokpadról - mondta el Somlóvári László, a Mahart vezérigazgatója. A kérdésre, hogy az alacsony vízállás milyen veszteséget okoz a társaságnak, úgy válaszolt, hogy egyelőre nem lehet összesített adatokat adni, másrészt minden, a Dunán hajózó társaság eleve úgy készíti tervét, hogy az év egyharmadában csökkentett merüléssel szállíthatnak, hol az áradás, hol az alacsony víz miatt. Ez utóbbi az általánosabb, s az elmúlt években éppen a nagy víz volt a szokatlanabb.
A Budapesttől délre, az alsó szakaszon bárkánként 300-350 tonnás kiesés hajózóegységenként 3-4 ezer dolláros bevételkiesést okoz - foglalja össze Litvai János, a folyami árufuvarozási üzletág logisztikai vezetője, hozzáfűzve: az al-dunai hajózásban dollár-, míg nyugat felé, az ARA- (Amszterdam, Rotterdam, Antwerpen) kikötőkig terjedő vízi utakon az euróelszámolást alkalmazzák. A felső szakaszon hajónként körülbelül 2 ezer eurónyi járulékos költséget okoz az alacsony vízállás, mivel három önjáró hajóra kell elosztani két hajóra való terhet, hogy a közös magyar-szlovák Duna-szakasz, illetve a délnémet gázlók fölé kerülhessenek. Regensburgban aztán a harmadik rakományát szétosztják a tovább hajózó kettő között.
Ennek ellenére nincs fennakadás az áruk továbbításában, mert a június-július uborkaszezon a vízi szállításban: a tavaly mezőgazdasági termést már elszállították, az idei pedig még nem érett be. A Mahart exportszállítmányai többségét ugyanis a gabona teszi ki, nyugat felé a második helyen a Dunaferr félkész vasárui vannak, s az idén már szépen fejlődik a konténerforgalom is az osztrák és magyar kikötők között.
Az importot mindkét irányból a szója uralja, emellett délről jellemző még a vasérc és az alumínium behozatala, nyugatról a műtrágya és a fa mennyisége jelentős még.
A Mahart a vízi úton szállított magyar export-import mintegy 20 százalékát továbbítja, mert hét vagy nyolc ország hajózási vállalatai is versenyeznek a fuvarért. Ezek sok esetben vagy azért vannak előnyösebb helyzetben, mert más költségelszámolásban dolgoznak, mint a Mahart, vagy pedig állami támogatásban részesülnek, mint például az ukrán és a bolgár vállalatok. Nyugaton például Hollandia adókedvezményekkel és állami kamattámogatású hitelekkel segíti a belvízi hajózást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.