BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszolgáltatott vendéglősök

A fővárosi V. kerület önkormányzata semmilyen drasztikus lépést nem tervez helyiségeinek bérlőivel szemben azt követően, hogy január 1-jétől megszűnik a bérlők számára a lakástörvényben, illetve az ez alapján készült helyi rendeletben biztosított tízéves moratórium. A jogszabály 2004. január 1-jétől korlátlan, sem indoklást, sem cserehelyiséget nem igénylő felmondási jogot biztosít az önkormányzatoknak. A belvárosban 600-640 vállalkozást érint ez a jövő januári változás, amelyek egy része a turisztikai szempontból frekventált helyeken található.

A vendéglátósok különösen érintettek, nekik a jelentős beruházási összegek miatt fontos a hosszú távú kiszámíthatóság. Az V. kerületi vendéglők egy része ma már saját tulajdonú helyiségekben működik, az étteremtulajdonosok az elmúlt években - ha tehették - megvásárolták a bérleményt. Akiknek erre nem volt módjuk, azok egyelőre tájékozatlanok. A Ghandi vegetáriánus étterem tulajdonosa, Gyulai Gábor elmondta: kissé kiszolgáltatottnak érzik magukat. Részletes tájékoztatást még nem kaptak, ám tartanak a korrupciótól, illetve a jelentős díjemeléstől. A Nosztalgia kávéház és étterem ügyvezető igazgatója, Széles Imre jelezte, hogy a változásokkal kapcsolatban kaptak egy kérdőívet, ám egyéb tájékoztató anyagot még nem.

Az V. kerületben van olyan önkormányzati bérlemény, ahol egy évre négyzetméterenként 400 forint a bérleti díj. Ez feltűnően alacsony, ám a díjemelést még a bíróságon sem tudta az önkormányzat érvényesíttetni. A közgyűlés úgy határozott, hogy jövő januártól évenként az infláció mértékével növelik a díjakat. A közgyűlés döntése szerint egyébként a moratórium lejártát követően hosszú távú, 15 évre szóló bérleti szerződést ajánl az érintett vállalkozóknak, amelyet további 15 évre lehet majd meghosszabbítani. Az önkormányzat egyébként nem tervezi ezeknek a helyiségeknek az értékesítését, így attól nem kell tartani senkinek, hogy eladják feje fölül az üzletet - mondta Steiner Pál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.