Konzervipar: nem lesz áruhiány
A konzerviparban a kedvezőtlen időjárás miatt az idén a legtöbb terményből kevesebbet tudtak felvásárolni a gyárak, de áruhiánnyal nem kell számolni - tájékoztatta a Világgazdaságot Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség titkára. Hozzátette az ágazat reménysége az idén a csemegekukorica lehet. Ebből 2001-ben 99 ezer tonnát exportált az ország, és 72 millió dolláros árbevételt ért el, míg 2002-ben a 110 ezer tonna után 90 millió dollár bevétele volt. Az idén a mintegy 35 ezer hektár területről a gyári kapacitásokat megközelítő, a tavalyi 500 ezerrel szemben 550 ezer tonnányi termést vásárolnak fel a gyárak.
A hazai tartósítóipar az idén előreláthatólag mintegy 170-180 milliárd forint értékű árut állít elő, ez azonban, részben az erős forint miatt tavaly bekövetkezett exportveszteségek, részben az idei gyenge nyersanyagtermés miatt, várhatóan mintegy 8-10 százalékkal elmarad a 2002-es teljesítménytől. A helyzetet jól jellemzi, hogy tavaly a csaknem 22 000 hektár területről felvásárolt nyers áruból félkilós kiszerelésű borsóban számolva 140 millió dobozzal gyártottak. Az áru egy részét ugyan sikerült exportálni, ám a kedvezőtlen piaci körülmények miatt márciusban a szokásos 5-10 millióval szemben még 50 millió doboz a konzervgyárak raktáraiban volt. A szezon végére értek a meggyfeldolgozók. A társaságok az előző évi 35-36 ezer tonnával szemben 30 ezer tonna gyümölcsöt vásároltak fel. A feldolgozók tavaly egy kiló meggyet átlag 70-72 forintért tudtak megvenni, az idén azonban ennek a két-háromszorosáért, 140-210 forintért.


