Médiaháború Angliában
Egyfajta tűzszünet állt be a munkáspárti brit kormány és a BBC között, miután mindkét fél ultimátumokkal és perrel fenyegette meg a másikat az iraki hírszerzési anyagok kormányzati kezelési módjának ügyében kirobbant médiaháborúban.
A BBC és a brit kormány kapcsolata azok után került válságba, miután a csatorna egyik vezető tudósítója, Andrew Gilligen egy májusi londoni rádióműsorban megkérdőjelezte azt a kormányzati közlést, amely szerint az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak. Alastair Campbell, Tony Blair miniszterelnök első számú szóvivője hazugságnak nevezte a BBC-nek a hírszerzési anyagok kormányzati manipulálásának felvetését. Andrew Gilligent a parlament külügyi bizottsága is meghallgatta, majd Phil Woolas, az alsóház helyettes vezetője nyilvános levélben vádolta meg az újságírót a bizottság félrevezetésével.
Kérdés, hogy a konfliktus milyen kihatással lesz a közszolgálati BBC pénzügyi működésére. A társaság csak a kereskedelmi részlegei terjeszkedéséhez 350 millió fontot kért a kormánytól tavaly. Egy biztos, Tony Blair eddig szinte példátlan módon egy jelentős nemzetközi sajtótájékoztatón mellőzte a BBC tudósítóját, aki a számukra fenntartott három kérdezési lehetőségből egyet sem használhatott ki.


