Megmenekül az EM Kft.?
A Videoton Holding Rt. a kölcsönös üzleti érdekek szem előtt tartása mellett felajánlja közreműködését a felszámolni tervezett szécsényi Elektronikai és Mechanikai (EM) Kft. megmaradt tevékenységének átvételére - áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben, mely hangsúlyozza: a Videoton érdekelt a gazdaságos termelés folyamatosságának fenntartásában, a vevői kapcsolatok, tevékenységek átvételében, a speciális szaktudást szerzett munkavállalói csoportok további foglalkoztatásában, a szükséges eszközök megvásárlásában, bérlésében. Megfelelő feltételek mellett kész akár átmeneti finanszírozást is biztosítani.
Az EM a Grundig beszállítójaként megroppant, miután kiderült, hogy a német cég csődbe jutott. A kft. tevékenysége Szécsényhez kötődik, ezért lehetőség szerint a helyszínen szeretnénk fenntartani az érintett elektronikai szerelést - válaszolt lapunknak Sinkó Ottó, a Videoton Rt. vezérigazgató-helyettese. Hangsúlyozta azonban, hogy sok minden függ a tárgyalófelek kívánalmaitól, az rt. szükség esetén át tudja vinni a tevékenységet saját egységeibe is. A gyakorlott szécsényi munkaerőt azonban mindenképpen szeretné megtartani. A fő cél természetesen az EM Kft. vevőkapcsolatainak, üzleteinek életben tartása.
Sinkó Ottó korainak tartotta számszerűsíteni a szécsényi társaság finanszírozására szánt összeget, mint mondta, még nem látható a gazdaságos tevékenység fenntartásának pénzigénye. (BHL)


