BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyra kapott az idén a Tarom

Erőteljesen növekedett a román nemzeti légitársaság, a Tarom belföldi utasainak száma. A cég egyebek között a Kolozsváron élő román állampolgárokat is mind nagyobb arányban képes Bukarestbe csábítani, hogy onnan utazzanak távolabbi célpon-tokra. Eddig a nyugat-romániai városokban élők zöme inkább Budapestre utazott, hogy Ferihegyről repüljön tovább.

A társaság marketingigazgatója elmondta: az utasok számának növekedését remélik attól, hogy a légitársaság bevezette az internetes jegyfoglalást és -vásárlást. A világháló használatát kívánják ösztönözni azzal is, hogy az online jegyfoglalás esetén 5 százalékos engedményt adnak a viteldíjból.

A Tarom már az év első négy hónapjában elérte az egész évre tervezett 19 millió dolláros veszteséget. A társaság vezetői azonban a rossz évkezdés ellenére bizakodnak, mivel májusban és a júniusban az utasszám jelentősen emelkedett. Az év első négy hónapjában átlagosan 54 százalékos volt a Tarom utasszállító repülőgépeinek kihasználtsága. Az utasok száma ebben az időszakban 4 százalékkal csökkent a tavalyi első négy hónaphoz képest. Az igazgató szerint az iraki háború és az ázsiai atípusos tüdőgyulladástól (SARS) való félelem tartotta távol az utasokat.

A Tarom járatain az év első négy hónapjában összesen 250 ezren utaztak. Májusban az utasok száma 81 ezerre nőtt: ezzel sikerült elérni a 65 százalékos gépkihasználtságot, azaz összejött a minimálisan szükséges utasszám ahhoz, hogy a járatok üzemeltetése ne legyen veszteséges. Júniusban 87 ezer utassal a kihasználtsági arány 68 százalékra emelkedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.