Támogatás a klinikának
A Béres Alapítvány a közelmúltban a Zeneakadémián tartotta jótékonysági koncertjét a Pécsi Gyermekklinika onkohematológiai osztályának felújítására. A nagy sikerű koncert - amelynek fővédnöke Mádl Dalma asszony volt - bevételéből és a Béres Gyógyszergyár Rt. adományából összegyűlt 15 millió forintot Béres Klára, az alapítvány elnöke jelképesen nyújtotta át dr. Kajtár Pál professzornak, az intézmény vezetőjének (képünkön). Az onkohematológiai osztály több mint 70 éves épületének felújítása az anyagiak hiánya miatt 10 éve húzódik. A mostani adomány lehetővé teszi a munkálatok megkezdését, és még ebben az évben történő befejezését. Az osztály hazánk második legnagyobb, daganatos gyermekek gyógyításáért küzdő intézménye, ahol évente mintegy 80, Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyéből érkező gyereket ápolnak. (VG)


