BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tévhitek a futball támogatásáról

A napokban jelent meg a túl nagy feltűnést nem keltő hír: a 3 milliárd forintot is meghaladta a hivatásos labdarúgás állami támogatása a 2002/2003-as bajnoki évadban. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium honlapján megjelent pár sort ("A profi labdarúgás finanszírozásáról") nem kis rátartisággal jelentésnek nevez a minisztérium.

A téma sportgazdasági szempontból fontos, hiszen a szórakoztatóipar egyik legdinamikusabban fejlődő piacának, a labdarúgásnak hazai lehetőségeit meghatározó eleméről szól. Az elemzés szakmai színvonala alapján nagy biztonsággal állítható: a szöveget a sport gazdasági összefüggéseihez nem értő ember írta. Aki megpróbál utánajárni a hírnek, éppen csak két dolgot nem tud meg a "jelentésből": mekkora az állami támogatás mértéke, illetve mi következik a számokból? Az összeállítás szerint a 2002/2003. évi első és másodosztályú labdarúgó-bajnokságok szereplői több mint 3 milliárd forint közpénzt vettek igénybe. Az összeg kiszámolása misztikusnak tűnik, szinte nincs olyan sora, amelyen ne lehetne vitatkozni.

A "jelentés" szerint a professzionális labdarúgás közpénzekből származó támogatásának mintegy egyharmadát, azaz valamivel több mint egymilliárd forintot a Magyar Televízió Rt. által kifizetett jogdíjak adják. Ezek szerint a közszolgálati televízió jogdíjvásárlása közvetlen állami támogatási forma. El lehet azon vitatkozni, hogy a közszolgálati televízió részvétele a sportközvetítések jogdíjáért folyó versenyben torzítja-e a jogdíjak valós értékét meghatározni képes piaci értékelést, vagy sem. Nem lehet viszont elvitatni, hogy egy adóforintokból származó közvetlen állami támogatás és egy üzleti értékkel bíró jog polgári jogi szerződés keretében történő értékesítése különböző közgazdasági tartalommal bír.

A 3 milliárd forintos összeghez képest bagatellnek tűnik az a 30 milliós közvetlen GYISM-szubvenció, amely az egyik érintett futballvállalkozás közvetlen adóforintokból történő támogatását jelentette. Ennek ténye és nyilvánosságra kerülése akkor is kínos, ha a támogatás feltehetőleg egy régebben keletkezett létesítményüzemeltetési elszámolás (rossz) lezárása. Még kínosabb a kép, ha számba vesszük, hogy milyen összegek nem szerepelnek a kimutatásban. Hol vannak a stadionrekonstrukciós programban elköltött összegek, a Bozsik I. és Bozsik II. programok hivatásos futballt - áttételes hatásokon - érintő összegei? Hova tűnt a műfüves pályák építésére biztosított több mint négymilliárd forint? (Nem tűnt el, csak több mint egy éve "pihen" a pénz.)

A GYISM "jelentése" szakmailag rossz elemzés, s ebben az esetben sem igaz, hogy a rossz elemzés is jobb, mint a semmilyen. Mit üzen a sportpiacnak a GYISM honlapján megjelent "jelentés"? Az egyik olvasat szerint a minisztérium folytatni kívánja az előző kormány üzleti sport kialakulását elősegíteni kívánó politikáját. Lehet, hogy a piacgazdaság körülményei között a mostani sportvezetés is túlzottnak tartja a közvetlen és közvetett állami támogatás mértékét. A bökkenő az, miért csak a futballra alkalmazzuk ezt a logikát? Az úgynevezett sikersportágakban a jövedelmük döntő hányadát a sporthoz kapcsolódóan megkereső hivatásos sportolók a futballhoz viszonyítva saját összbevételeiken belül jóval nagyobb arányban részesülnek közpénzekből.

Van másik olvasata is a "jelentésnek", a szerző(k) úgy gondolja (gondolják), hogy éppenséggel kevés a közpénz a hivatásos futballban, növelni kell az állam közvetlen szerepét a szféra környezetében. Az utóbbi igazolására is találhatnánk jelzéseket az elmúlt egy évben: miniszteri biztos kinevezése a futball egyik részterületére, Páva-bizottság, erőteljes szerepvállalási kísérletek a futballon belüli problémák kezelésére (futballhuliganizmus, rendőri biztosítások stb.), nota bene egy futballvállalkozás közvetlen állami támogatása. Ezek a jelzések akár azt is sugallhatják, hogy az új sportkormányzat nemhogy távolodni akar a hivatásos futballtól, hanem éppen befolyását kívánja növelni.

Van valaki, aki ezek után a GYISM "2002/2003 bajnoki évadban" nyújtott teljesítménye és/vagy kommunikációja alapján világos választ tud adni, hogy melyik olvasat a helyes?

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.