BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világelső akar lenni az Alcan

Nehezen születik meg a világ legnagyobb alumíniumipari cége: az Alcannak vélhetőleg növelnie kell ajánlatát, ha a tegnapi elutasítás után is meg akarja szerezni a francia Pechineyt. A világóriás a vártnál is nagyobb lehet, ha a Pechiney megszerzi a francia Dunkerque üzemet. Közben az orosz Ruszal egy új, 700 millió dollárból épülő üzemmel lépne előre a ranglistán, melynek csúcsán az Alcoa éppen piacai romlására panaszkodik. Mozgolódnak a kisebb cégek is: a szlovén Talumra a helyi Sinal és a magyar Mal Rt. pályázik.

Átrendeződhetnek az erőviszonyok a világ alumíniumiparában: a kanadai Alcan szeretné megszerezni a francia Pechineyt, ezzel a világ legnagyobb alumíniumipari cége jönne létre. Ám ehhez javítania kell eddigi, 3,4 milliárd eurós ellenséges ajánlatán a világ második legnagyobb tőzsdei alumíniumipari cégének, mert tegnap a francia társaság igazgatósága kevesellte az összeget. A Pechiney, Európa második legnagyobb alumíniumgyártója részvényeinek árfolyama ugyanis jóval 41 euró fölé ugrott az elmúlt két nap során, jelezve, hogy a cég egészének megvásárlásához többre lesz szükség a fenti 3,4 milliárdnál. (Az összeget ugyanis 41 eurós Pechiney-árfolyam alapján kalkulálták.)

A kanadai társaság egyébként a vételár 60 százalékát kínálta készpénzben és a többit saját, új kibocsátású részvényekben. A felkínált ár nem mutatja a Pechiney valódi értékét - közölte a társaság igazgatója, Étienne Davignon a Bloomberggel, de nem mondta meg, milyen árat tart reálisnak.

Megmondta viszont a Michael Fowler elemzője: szerinte az Alcannak részvényenként legalább 45-48 eurót kellene fizetnie, viszont az 50 euró már túlzás lenne. A kalkuláció mögött az az összehasonlítás áll, mely szerint a 3,4 milliárd euró a Pechiney éves árbevételének mindössze 0,42-szorosa, viszont tavaly a norvég Norsk Hydro 0,84-os szorzóval vette meg az E.On norvég leányvállalatától a VAW alumíniumcéget, míg az Alcoa 2000-ben 1,17-szorossal a Reynolds Metalst. Hasonlóan vélekedik az árról a JP Morgan és az ING elemzője is, s felmerült, hogy esetleg más szerzi meg a Pechineyt az Alcan elől. A Norsk Hydro, a BHP Billiton, a Rio Tinto és az Anglo Americal azonban nem kívánt arról nyilatkozni, hogy tesz-e ajánlatot a francia társaságra.

Utóbbi egyébként szemet vetett honfitársára, az Aluminium Dunkerque finomítóra, amelynek 65 százalékáért 250 millió eurót fizetne. (35 százaléka már a tulajdonában van.)

A világ legnagyobb alumíniumgyártója, az Alcoa közben romló második negyedéves eredményekről számolt be. Bár árbevétele 5,9 százalékkal, 5,46 milliárd dollárra nőtt, üzemi nyeresége - két fő okból - 4,2 százalékkal, 227 millió dollárra esett. A romlás mögött az autógyártó és a repülőgépipar csökkenő megrendelései, valamit a növekvő energiaköltségek állnak. Az alumíniumóriásnál mostanság éppen ezért nem a cégfelvásárlások, hanem a nem túl ígéretes üzletágak leépítése került előtérbe. Ennek jegyében a múlt hónapban közölte, hogy megválik egy műanyagpalack-üzemétől, amely főleg a Coca-Colának és Pepsi- Cónak dolgozott.

Nem pihen viszont a legnagyobbb orosz elsődleges alumíniumgyártó, amely a maga nemében globálisan a második: 700 millió dolláros megbízást adott a kanadai Hatch csoportnak, hogy építsen neki egy termelőegységet szajanogorszki üzemében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.