BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővíti hálózatát a Triumph

Az első fél évben 6 százalékkal nőtt a Triumph International Kft. árbevétele - tájékoztatta a Világgazdaságot Szabó Zoltánné, ügyvezető igazgató. A társaság üzleti stratégiájának megfelelően nem emelték az árakat, az árbevétel-emelkedés a menynyiségi növekedésből adódott. Júliusban azonban megtört a lendület, ezért az év második felében szerényebb fejlődést várnak. A Triumph árbevételének 20 százaléka az export, a többi belföldi értékesítés. Magyarországról látják el áruval 2001 nyara óta Bulgáriát, Romániát, Jugoszláviát, Horvátországot, Macedóniát, Boszniát és Moldovát; Az export növelése mellett a cég igyekszik bővíteni hazai franchise-hálózatát is: ősszel két új üzletet nyitnak vidéken. Az 1989-ben 60 millió forintos tőkével alakult Triumph International Kft. árbevétele öt év alatt megkétszereződött, 2001-ben 3,3 milliárd forint volt, 2002-ben 3,9 milliárd volt a forgalmuk. Nyeresége szempontjából a hazai cég a Triumph európai vállalatai között igen jó helyen áll. A német társaság első és egyetlen kelet-közép-európai fehérneműgyárát 2001 októberében helyezték üzembe Dunaújvárosban. (KK)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.