Új kemence Hollóházán
Versenyképesebbé válik a piacon a Hollóházi Porcelángyár Rt. azzal, hogy egy negyven méter hosszú kemencét vásárolt meg és helyezett üzembe a gyárban. A kemencével - az országban márkás porcelánokat készítők között egyedülállóan - olyan edényeket, étkészleteket képesek előállítani, amelyek mikrohullámú sütőben is használhatók, és bírják a mosogatógépeket is.
A versenyképesség-javító beruházás jól jött a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tulajdonában lévő Hollóházi Porcelángyárnak, hiszen az év nem kezdődött valami fényesen a társaság számára. Tavaly ugyanis nagymértékben csökkentek a porcelángyár külföldi megrendelései. Elsősorban a nyugat-európai export esett vissza. Az árukivitelből származó árbevétel 120 millió forinttal volt kisebb 2002-ben, mint egy évvel korábban.
Nem csupán az exportkiesés, hanem a forint árfolyamának erősödése is komoly gondokat okozott Hollóházán. Még a csökkenés után is általában termékeinek 25 százalékát külföldön értékesíti a porcelángyár, és a túl erős hazai valuta veszteséget hozott a konyhára. További probléma volt, hogy a hazai forgalmat sem sikerült stabilizálni, mintegy 10 százalékkal kevesebb terméket volt képes eladni itthon a gyár.
Mindezek miatt kényszerült arra a menedzsment, hogy költségcsökkentő döntéseket hozzon. Az első negyedév végén 500-ról 400-ra csökkentették a dolgozói létszámot. Az azonban már akkor is nyilvánvaló volt, hogy előrelépésre is szükség van, ezért döntöttek a kemencevásárlásról. A berendezés és a hozzá kapcsolódó technológia lehetővé teszi, hogy a világszerte ismert és elismert hollóházi porcelánok festésénél úgynevezett mázba süllyedő festéket használjanak, amelyet az új kemencében, magas hőmérsékleten - 1200-1300 fokon - égetnek a felületbe. Ezzel az edények használhatók lesznek a mikrohullámú sütőkben is, és bírni fogják a mosogatógépek okozta igénybevételt is.


