BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BB Rt. újabb befektetései

A Beszállítói Befektető (BB) Rt.-nél megszületett a második és a harmadik befektetői döntés - tudtuk meg Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgatótól. Ezek együttesen elérik a 131,6 millió forintot. A társaság július elején kötötte meg az első szerződést, 100 millió forint értékben. További három kérelem komoly döntés-előkészítési stádiumban van, s folyamatosan érkeznek az újabb igények.

Az egyik új döntés: 110 millió forinttal megemelik a ReMat Kft. tőkéjét, és ezzel a BB Rt. 17,62 százalékos tulajdont szerez. A társaságból a tervek szerint öt év múlva szállnak ki.

A magánszemélyek többségi tulajdonában álló - egykori TVK-s - cég műanyagipari újrahasznosítási tevékenységet végez Tiszaújvárosban. Ipari hulladékot, a kereskedelemből, illetve a lakosságtól begyűjtött fóliát dolgoz fel. A tőkeinjekciót technológiai beruházásra, kapacitásbővítésre, informatikai fejlesztésre, valamint a laboratórium korszerűsítésére használják fel.

A másik befektetői döntés értelmében a Beszállítói Befektető Rt. 21,6 millió forinttal 40 százalékos tulajdonrészt szerez az 54 millió forintos törzstőkével újonnan alakult Grand Kábel Kft.-ben. A társaság a Magyar-országon két gyárral (Gödöllőn és Gyöngyösön) rendelkező autóipari világcégnek, a Lear Corporationnek gyárt kábelkorbácsokat. Utóbbi a világ vezető autógyárainak elsővonalbeli beszállítója.

A multi megrendelésével rendelkező cég Baktalórántházán júliusban 30 fővel indította meg az ideiglenes termelést. Ez a beruházás eredményeként átkerül a várhatóan novemberre elkészülő új csarnokba.

Ennek megvalósításához a társaság a BB Rt. tőkeinjekcióján kívül banki hitelt és pályázat révén elnyert támogatást is igénybe vesz. A termelés folyamatos felfutását követően a cég 350 dolgozójával a város legnagyobb foglalkoztatója lesz. A jövőre vonatkozó tervek szerint a Beszállítói Befektetői Rt. legfeljebb három évig marad tulajdonos, majd a társtulajdonos magánszemélyek kivásárolják.

Mint korábban a Világgazdaságban beszámoltunk róla, a Beszállítói Befektetői Rt. első döntése eredményeként az Interplus Kft. tőkéjének százmillió forintos megemelésével öt évre 48,54 százalék tulajdont szerzett az autóipari beszállító cégben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.