Az eddigieknél alaposabb elemzésekre van szüksége a Kínába tartó elektronikai gyártóknak. A dinamikusan fejlődő távol-keleti ország a vonzó alacsony bér és egyéb közvetlen gyártási költségeinek köszönhetően az elmúlt két-három évben tömegesen vonzotta a termelésüket a globális piaci ellátás céljából is ide helyezni szándékozó vállalkozásokat.
Ha azonban figyelembe vesszük az egyéb járulékos költségeket, mindazt, amibe a termékek oda-vissza szállítása, de mindenekelőtt a logisztika, a későbbi szerviz jelent, már közel sem számít az egyedüli legjobb döntésnek Kínában termeltetni - hangsúlyozza Peter Baumgartner, a Flextronics kelet-közép-európai igazgatója. Nem is beszélve az egyéb kockázatokról, mint amit a tavasz folyamán a legtöbb multit befogadó kínai tartományból indult SARS-vírus jelentett - tette hozzá.
A világ legnagyobb szerződéses gyártója, amely Magyarországon a legnagyobb exportőrök és foglalkoztatók közé tartozik, multinacionális megbízóinak döntése nyomán maga is jelentős kapacitásokat vitt át a távol-keleti országba. Erre a sorsra jutott a Microsoft költségmegtakarítással indokolt döntése nyomán az Xbox játékkonzolok sárvári gyártása is.
Peter Baumgartner szerint az áttelepítés ma is indokolt lenne, hiszen a termék nem piacspecifikus, így még ha globális gyártásról is van szó, nagyobb súllyal esik latba a közvetlen gyártási költség mértéke. Nem így a mobiltelefonok esetében, ahol ahány piac, anynyi nyelv, annyi szoftver, annyi ízlés. Ráadásul a szolgáltatók egyre nagyobb számban igénylik a saját márkájú készülékeket. Ezeknél és minden más testre szabható terméknél a kétlépcsős összeszerelés tűnik a leghatékonyabbnak. A tömegtermelést jelentő első fázisra a jövőben is a legolcsóbb közvetlen gyártási költségű telephelyek számítanak a legalkalmasabbnak. A második fázist, vagyis a félkész termék végszerelését, termékek raktározását, elosztását viszont már közelebb kell vinni a felvevő-piachoz. Itt juthatnak nagyobb szerephez a cég életében az olyan gyártóhelyek, mint Zalaegerszeg, amely földrajzi közelsége folytán optimális logisztikai bázisa lehet a nyugat-európai célpontú szállításoknak - emelte ki a regionális igazgató. Hozzátette, a magyarországi üzemeknek egyre inkább ilyen szerepet kíván szánni a Flextronics. Az esetleges újabb bővítési tervekkel kapcsolatban azonban részletekre nem kívánt kitérni.
Szerződéses gyártóként a Flextronics a megbízóival ma már egyre inkább ezeknek az elveknek a figyelembevételével állapodik meg a termelés tényleges helyszínéről - húzta alá Peter Baumgartner. A cég saját szoftvert is kifejlesztett a telephely hatékonysági vizsgálatára, ami segítséget nyújt a végső döntés meghozatalához - tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.