Gyengül a magyar futballbiznisz
Egymilliárd forinttal csökkenhet a nemrégiben indult profi labdarúgó-bajnokság árbevétele a 2003/2004-es szezonban - derül ki a Magyar Labdarúgóliga (MLL) legfrissebb kimutatásából.
Ez azért meglepő, mert a futball generálta bevételek a 2000/2001-es szezontól kezdve növekedtek. A legnagyobb mértékben a központosított bevételek: a televíziós közvetítési jog, valamint a névszponzoráció hasznosítása lendített a hazai focin, szezononként 720-825 millió forintos bevételt jelentve. Noha az idei szezonban a névszponzorációs jog évi 300 milliót hoz az MLL-nek a korábbi valamivel több mint 100 millió forint helyett, egyelőre nem lehet tudni, mekkora összeget jelent majd a televíziós szerződés, az MLL és a Magyar Televízió Rt. ugyanis - öt fordulóval a bajnokság megkezdése után - még mindig nem állapodott meg. Villás Károly, az MLL gazdasági igazgatója lapunknak elmondta: az MTV inkább azt a gyakorlatot választotta, hogy egy-egy mérkőzésre köt szerződést. Tavaly a közszolgálati televíziótól 750 millió forint folyt be a liga számlájára.
Vélhetően senkinek nem okoz meglepetést a liga azon megállapítása, hogy a korábbi évek árbevétel-növekedésében nem játszottak szerepet a nemzetközi szereplések, továbbá a játékosok átigazolásai sem bizonyultak jövedelmezőnek a csapatok számára.
Bár a jegyárbevételek emel-kedtek a 2000/2001-es és a 2002/2003-as szezon között, az idei évben már csökkenést várnak a vezetők. Amíg a tavalyi szezonban 564 millió forint volt az NB I-es csapatok jegyárbevétele, addig az idén hatmilliós csökkenést prognosztizál a liga. Pedig már most is kiábrándító képet mutat a stadionok kihasználtságának vizsgálata. A Futballrajt 2002/2003, VII. évf. 9. számának felmérése szerint a tavalyi első osztályú bajnokságban szereplő 12 csapat stadionjának kapacitása összesen 146 402 főre tehető, miközben az átlagos nézőszám 47 197. Ennek következtében mindössze 32 százalékos a stadionok kihasználtsága. Még elszomorítóbb a helyzet a három nemrégiben épült új pálya esetében: a Megyeri út kihasználtsága ugyanis 27, a Videotoné 23, a Dunaferré pedig mindössze 18 százalékos.
A látogatottság csökkenésében nagy szerepet játszanak a közelmúlt botrányos eseményei, a labdarúgás megítélésének általános romlása, amely többek között olyan következményekkel is járt, hogy a Fotex Rt. értékesíteni fogja az FTC Rt.-ben megszerzett többségi tulajdonrészét. Még nagyobb problémát jelenthet, hogy a nagy szponzorok és lehetséges tőkeerős befektetők távolmaradása a kisebb szponzorokat is teljesen elbizonytalaníthatja. Ezt alátámasztja, hogy a liga már most úgy számolt: a helyi szponzoráció és a hirdetésértékesítések az idei szezonban több mint 300 millió forinttal kevesebb bevételt realizálnak majd, mint az előzőben.
Az idén csökken a játékosok keresete is: a futballisták zsebébe összesen 300 millió forinttal kevesebb fizetés érkezik meg. A liga tájékoztatójából kiderül, hogy a profi futball összbevételének tavaly az 52,2 százalékát tették ki a játékosok és az edzők díjazásai. A legnagyobb mértékben a 2001/2002-es évben részesültek az érintettek, amikor fizetésük még az összes árbevétel 63,7 százalékát felemésztette.


