A borfesztivál hagyományaihoz híven az idén is jótékonysági árverést tartanak, mégpedig szeptember 17-én este 18 órától a Hotel Gellértben. A kínálat muzeális borritkaságokra, valamint napjaink neves borászainak legjobb palackos boraira terjed ki. Az eseménnyel párhuzamosan az interneten is lehet licitálni. A felajánlott borok egy része jótékonysági céllal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával kerül kalapács alá.
Mint ismert, az Európai Parlament a 2003. esztendőt a fogyatékkal élők európai évévé" nyilvánította. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ennek jegyében, valamint alapelveinek és céljainak megfelelően a befolyt összegből a fogyatékkal élő és egészséges gyerekek számára egyaránt használható játszószereket kíván elhelyezni a budapesti "máltai játszótereken". A Játszva megelőzni elnevezésű lakótelepi játszótér- és játszóházprogram keretében eddig tizenegy játszótér épült fel országszerte.
A "máltai játszóterek" nemcsak fizikai értelemben biztonságosak, hanem az ott dolgozó szociális szakembereknek és pedagógusoknak köszönhetően a gyerekek testi-lelki fejlődésére is kedvezően hatnak. A játszótéren és a játszóházban olyan programokat és elfoglaltságokat kínálnak, amelyek a szabadidő hasznos és egészséges eltöltését teszik lehetővé kulturált, családias környezetben. A "máltai játszótér" a környező lakótelepeken élők számára olyan központi találkozóhely is, amely hosszú távon megváltoztatja, erősíti a lakók szociális kapcsolatait és közösségi tudatát. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.