BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közepesen elégedettek a vállalkozó nők

Munkahelyén kilenc óra harmincöt percet tölt, napi utazása egy óra húsz percet vesz igénybe - egyebek között ez derül ki a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vállalkozó nőkről készített kérdőíves felméréséből. A megkérdezettek családszeretők és közepesen elégedettek saját helyzetükkel.

Jókedvű, vidám lányok-asszonyok gyülekeztek a Vigadó téren, hogy részt vegyenek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) által a vállalkozó nőknek rendezett, Európa-hajó a nőkért című fórumon. Pedig nem a slágerben is megénekelt nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás beosztásban telnek napjaik. Az sem látszott senkin, hogy az amúgy is szűkre szabott szabadidő felhasználásán belül - a BVK-nak a vállalkozó nőkről a közelmúltban végzett kérdőíves felmérése szerint - a szépséget (fodrász, kozmetika, divat) csak 11 százalékban sorolta volna a fontos tevékenységek közé.

A BVK 1995 óta szervez programokat vállalkozó nőknek - tudtuk meg Szalay Zoltánnétól, a Női Vállalkozói Klub programmenedzserétől. Ezeken egyre többen vesznek részt, sikeres csapat jött össze, amelynek tagjai szükség esetén szakmailag is tudják egymást segíteni. Rendszeresen tartanak fórumokat is. A közép-magyarországi régióban készített felmérésük abból a célból készült, hogy ezeknek a találkozóknak a témái a jövőben minél szélesebb kört fogjanak át. A jól összeválogatott kérdésekre adott válaszokból sok minden kiderül.

Egyebek között az, hogy a megkérdezettek közepesen elégedettek jelenlegi életkörülményeikkel, de az átlaguk inkább pozitív irányba hajlik. A mennyire elégedett kezdetű kérdésre ugyanis az ötfokú skálán a válaszok átlagértéke 3,4 pont. A milyen változást eredményez az EU-csatlakozás felvetésre adott válaszok 1,2-es átlaga - itt az 1-es volt a legjobb osztályzat - kedvező várakozásokat tükröz.

Az egész heti időbeosztás vizsgálatának eredménye az, hogy a vállalkozó nők egyértelműen családcentrikusak. A legtöbb időt gyerekükkel és házas- vagy élettársukkal töltik: összesen heti 40 órát; napi három óra plusz a hétvége. A családért folytatott tevékenységek közé tartozik a házimunkák elvégzése is, amelyre átlagosan tíz órát fordítanak hetente (napi egy óra 24 perc). A szülőkre szánt idő heti 6-7 óra (napi 48 perc). A nők szabadidejüket (átlag heti hét óra 42 perc) elsősorban olvasással, illetve kisebbrészt továbbtanulással és hobbijukkal töltik. A megkérdezettek a "hivatalos" nyolc óránál többet töltenek munkájukkal: átlagosan 9 óra 35 percet naponta. A munkahely és az otthon közötti közlekedés napi átlagban egy óra 20 perc. A két tényezőt összeadva kiderül, hogy közel 11 órát vesz igénybe a kereső tevékenység a vállalkozó nőknél.

A munkakörülmények feltérképezése a számítógép-használaton keresztül történt, ami egyben indikátora a modern technika mindennapos igénybevételének is. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett nők mindegyike rendszeresen használ számítógépet, és nemcsak a munkahelyén, de otthon is rendelkeznek ezzel az eszközzel. Átlagosan 29 órát töltenek hetente a gép előtt, amely időből 23 óra munka, 1,2 óra szórakozás és 5,3 óra az internet használata.

Fontos kérdéscsoport volt az EU-ismeretek mélysége. A nők saját csatlakozási ismereteiket a kilences skálán 4,2 pontra értékelték átlagosan, ami kifejezetten magas érték, különösen a saját vállalkozásuk uniós lehetőségeinek ismereteihez képes, ahol ugyanilyen skálán az átlagos pontszám mindössze 2,6 lett.

Az EU speciális területeinek ismereténél rosszabb képet kapunk. (Ezeket a kérdésköröket ötfokú skálán vizsgálták.) A nők helyzete az EU-ban a szolgáltatások, a minőségi élet, az esélyegyenlőség és a karrier tekintetében bizonyult a legjobban ismertnek. A biztosítási rendszer, a családsegítő szolgáltatások, a pályázati lehetőségek és a jogi támogatások területén egyértelmű információhiány mutatkozott. Így okkal választotta a BVK legutóbbi vállalkozó női fórumán az Európa-hajó a nőkért címet. A kellemes környezetben olyan fajsúlyos témák kerültek napirendre, mint a nők megjelenése az Európai Unió közösségi politikájában, a nők esélyei az EU kutatási keretprogramjában, esélyek és lehetőségek Magyarországon, az internet világa, pályázatok, pályázati lehetőségek, illetve az Európa-díjas Budapest kisvállalkozói hitelprogram. A viták során sok panasz is elhangzott. Egyebek között amiatt, hogy a női vállalkozók kevesebbet keresnek férfi társaiknál, illetve a kevésbé jövedelmező területek maradnak számukra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.