Szoftverfejlesztésben, állami informatikai projektek know-how-jának átadásában lát üzleti lehetőséget magyar vállalkozások számára Kóka János. Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke Csepeli Györggyel, az informatikai tárca politikai államtitkárával közösen augusztus végén kormánydelegáció tagjaként járt a távol-keleti országban, s az ott feltárt lehetőségekről számoltak be tegnap Budapesten. Csepeli György szerint Kína számára Magyarország európai hídfőállásként szolgálhat, főként az uniós csatlakozás után. A tárgyalásokon szó esett kínai informatikai cégek magyar ipari parkokba településéről is.
Megduplázhatná az idén másfél-két milliárd dollár nagyságrendű hazai informatikai iparág éves 9 százalékos növekedési ütemét, ha sikerülne bejutni a 250 milliárd dollárra becsült kínai számítástechnikai piac nagy cégek által kevésbé preferált részeire - emelte ki Kóka János. Hozzátette: maguk a távol-keleti tárgyalópartnerek jelezték, hogy szűkösek a kapacitásaik a szoftverfejlesztésben. Ismeretes, hogy Peking olyan törvényt hozott, amely szerint a kínai közintézményekben csak saját fejlesztésű szabad forráskódú szoftvereket használhatnak. Ezek egyes részterületeinek kidolgozásába bátorítják a magyar vállalkozások bekapcsolódását is. A tárgyalások során kiderült az is, hogy noha Kínában igény lenne rá, egyelőre nincsenek nagy állami informatikai projektek, így ezek megszervezésének know-how-ja is érdeklődésre tart számot.
Pekingben megállapodtak arról, hogy jövő szeptemberre kínai-magyar informatikai konferenciát rendeznek Budapesten. Kóka János úgy véli, ezen már konkrét üzletek is születhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.