Jelentős informatikai fejlesztések előtt állnak a régió országai az uniós csatlakozás okán. Nem mindegy, hogy az EU-s forrásokból kinek mennyi jut - mondta Sergio Giacoletto, az amerikai szoftveróriás Budapestre látogató európai vezetője. Hozzátette: Magyarország jól teszi, hogy a szolgáltatásban keresi a kiutat az innen távozó gyártók pótlására.

Jól hasznosíthatja a szoftvermérnöki tudásbázist. Erre alapozva az Oracle maga is készül egy nagyszabású projektre, ennek részletei azonban egy-két héten belül lesznek nyilvánosak. Nyitott a cég a közcélú magánberuházásokba (PPP) való bekapcsolódásra is - válaszolta kérdésünkre az európai elnök.

Ez utóbbit erősítette meg Alfonso di Ianni, az Oracle Corp. elnökhelyettese, aki a társaságnál az EU-bővítés által érintett régióért felel. A cég június 1-jével alakította meg a szóban forgó részleget. Di Ianni kérdésünkre kifejtette, hogy nem általában kívánják támogatni a PPP-kezdeményezést, hanem országról országra a konkrét tervektől és attól is függ, hogy abba milyen mértékben kapcsolódik be az adott kormányzat. Példaként említette, hogy az Oracle a közelmúltban kapcsolódott be a Vilniusban épülő informatikai park, az úgynevezett Sunrise Valley megvalósításába.

Magyarországon is számos lehetőség adódhat. Kedvező alapot teremthet a kormányzati informatikai beruházásokhoz, hogy a hátrányok ledolgozásához az informatikai büdzsé 80 százalékát lehet az új projektekre fordítani, s csupán 20 százalékot visz el a régiek karbantartása. Ez Nyugat-Európában már éppen fordítva van.

Az informatikát ma már sokkal inkább hatékonyságnövelő eszköznek kell tekinteni, nem pedig költségelemnek - tette hozzá Füzes Péter, az Oracle Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Kiemelte, az uniós csatlakozással összefüggő hazai projektek nagy részét a cég a partnerhálózatán keresztül jelentős helyi fejlesztéssel kívánja majd megvalósítani.

Az amerikai szoftveróriás tíz évvel ezelőtt hozta létre magyarországi leányvállalatát. A mintegy 200 fős cég partnerprogramjába közel 200 hazai informatikai vállalkozás kapcsolódott be.