BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

PGSM: egyszerűbb tarifák

A feltöltőkártyás csomagok után egyszerűsíti havidíjas tarifacsomag-rendszerét a Pannon GSM Rt. A hozzávetőlegesen 2,7 millió előfizetőt számláló mobilszolgáltató ügyfeleinek jelenleg a 20 százaléka tartozik a számlás körbe. A lépés egyik nem titkolt célja, hogy a jelenleg még előre fizető kártyás ügyfelek egy része áttérjen a havidíjas rendszerre - válaszolta lapunk kérdésére Király István, a cég vezérigazgató-helyettese.

A Pannon GSM Rt. mától cseréli le eddigi számlás rendszerét a három új díjcsomaggal, de a már meglévő ügyfelek megtarthatják a korábbi előfizetésüket, s náluk továbbra is érvényben marad a másodperc alapú számlázás - tette hozzá.

Mint ismert, a cég a feltöltőkártyás csomagoknál már viszszatért a másodpercalapról a 30 másodperces számlázásra. Az új csomagok egységesebb percdíjakat, valamint 50 százalékban lebeszélhető havidíjat tartalmaznak, s a korábbiakkal összehasonlítva - a cég számításai szerint - átlagosan mintegy 10 százalékkal kisebb előfizetői számlát jelentenek.

A hazai mobilszolgáltatók az ügyfelekért folytatott versenyben az idén nyúltak először a tarifákhoz. Az első lépést értelemszerűen a piac harmadik szereplője, az egymilliót meghaladó előfizetővel bíró Vodafone tette meg, mind a feltöltőkártyás, mind a havidíjas piacon. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.