Piramisok és háremek földjén
Mint mindenki, akit idegen földek vonzanak, mi is az utazást megelőző lázas izgalomban született képeket vártuk. Ám az utazási irodák prospektusai és az ismeretterjesztő filmek által sugallt világot sem leltük. A 20 milliós Kairó minden lakosa az utcán él, s olthatatlan kíváncsisággal és/vagy üzleti szándékkal kérdezgeti az arra járó idegent. Nehéz megszokni, hogy kéretlen ismerősök kérdéseire kell válaszolni naphosszat, s nehéz elmagyarázni, hogy miért nem akar az ember egy nap öt papiruszboltot megnézni, a vásárlás elkerülése pedig már komoly diplomáciai érzéket kíván.
Mindeközben ebben a városban lehet inni a legjobb mangódzsúszt, kicsi helyeken, amelyek tisztasága a Rejtő-regények matrózkocsmáit idézi. Suhannak a kenyérszállító biciklisták, csörömpölnek a teaárusok, s leszáll az este, amely minden nap hűsítő széllel jelzi érkeztét.
Az utcákat nappal is elöntő és szakadatlan dudáló taxisok újból elözönlik az utcákat, a napközbeni zsúfoltságot pedig felváltja a járdákon hömpölygő tömeg.
A kairói éjszaka számos szórakozási lehetőséggel kényezteti lakosait. A sikátorokban meghúzódó kávézókban nem fogy ki a friss parázs a sishából, s egyre több nő látogatja, néha még egyedül is. Míg itt mindig van szabad asztal, ha nincs, akkor kerítenek, addig a bevásárlóközpontokba és boltokba néha be se látni a vevőktől. De az igazi jó vételek a lábaink előtt hevernek. A járdára kiterített takarókon bőrszíjak, nyugati magazinok (besatírozott ruhátlan borítókkal), kenyér, a lavórban kitekert nyakú, felhúzható műanyag baba úszik, a túloldalon játék madarak, de nehéz átmenni, mert itt senki nem áll meg, ha piros a lámpa.
Megkerüljük az édességboltok előtt álló tömeget, megyünk tovább az autók között, ahogy mindenki, mert a járdán nem lehet elférni, s már oda sem fordulunk, ha cuppognak, pisszegnek, rutinosan átnézünk a kéregető utcagyerekeken, s kimenekülünk a Nílus partjára.
Előttünk a folyó, amire a világ egyik legrégebbi civilizációja építette gazdaságát és gazdagságát. Szinte meglepődünk, hogy a képzeletünkben óriási folyónak látszik a túlpartja. A Nílus rendezetten hömpölyög, hidak ívelnek át rajta, partját a legjobb szállodák szegélyezik, legnagyobb szigetén pedig Zamalek elegáns negyede ad otthont a követségeknek, Kairó legjobb éttermeinek és régiségboltjainak.
A régiség pedig nagy kincs, engedély nélküli kivitelét szigorúan büntetik az egyiptomi törvények. Erre épül Egyiptom legnagyobb iparága, a turizmus és az emléktárgyárusok megélhetése országszerte. Ennek ismeretében különösen meglepő az Egyiptomi Múzeum folyosóin szanaszét heverő, néha leltári szám nélküli ókori szobrok, vagy jobb esetben csak az angol nyelvű, sokszor minden feliratot nélkülöző tárlók látványa.
A városi forgatagból egyetlen menekülés van: vissza a szállásra. Éjféltájt mi is így döntünk. Visszavonulunk a szálloda teraszára, elfogyasztjuk a fertőtlenítés céljából kötelező, esti whiskeyt, és csodáljuk a sokszor elviselhetetlen, ugyanakkor színesen lenyűgöző forgatagot.
