Profitot hozott a Sírrabló
Ismét nyereséges az Eidos. Nagy-Britannia legnagyobb számítógépjáték-fejlesztője csütörtöki tájékoztatóján jelentette be, hogy elsősorban a Tomb Raider, azaz a Sírrabló nevű játék növekvő értékesítésének köszönhetően javult az eredménye. Az érintettek elmondták azt is, hogy a jelen pénzügyi évre vonatkozóan erős növekedést jósolnak.
Mindezek ellenére nem hatódott meg a londoni City a bejelentésen, így az Eidos részvényei 0,4 százalékkal elmaradtak az előző napi 137 pennys árhoz képest. Pedig a cég a június végén záródó gazdasági évben 17,4 millió fontos eredményt ért el, míg egy évvel korábban még 15,3 millió font veszteséggel zártak. A cég forgalma eközben 30 százalékkal, 151,5 millióra nőtt a korábbi 116,5 millióról.
A forgalomnövekedés elsődleges oka, hogy az Eidos jelentősen, 55 százalékkal erősített az észak-amerikai piacon, így a társaság teljes forgalma ebben a régióban realizálódik - mondta Mike McGarvey, az Eidos vezérigazgatója.
A cég által jegyzett 13 számítógépes játékból négy - a Hitman 2, a Silent Assassin, a TimeSplitters 2 és a Tomb Raider - esetében körülbelül 1-1 milliót értékesítettek.


