BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Románia: jelentős energiaár-emelés

Romániában szeptember 1-jétől 17,5 százalékkal drágult a villamos energia és 22 százalékkal a földgáz a lakossági és az ipari fogyasztók számára - jelentette a Platts a román gazdasági miniszter közlésére hivatkozva. Don Popescu elmondta, hogy az áremelkedést az európai árszinthez történő közeledés indokolta. Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban Románia áramtermelésének 40 százalékát elvesztette, miután a vízerőművek a rendkívüli aszály és a Duna alacsony vízállása miatt kiestek a rendszerből. A szokatlanul nagy melegben a Duna alacsony vízállása miatt a csernavodai 750 megawattos atomerőművet is vissza kellett terhelni. Mindezek miatt a drágább szenes, gázos erőműveket kellett a szokásosnál nagyobb kapacitással járatniuk. (VG)



Fix áras lakossági szerződések Norvégiában

A norvég villamosenergia-ipari cégek a fix áras lakossági szerződések számának robbanásszerű növekedésére számítanak a következő hónapokban. A skandináv országban a lakossági energiafogyasztók ezzel igyekeznek elejét venni, hogy a tavaly télen megtapasztalt példátlan áremelkedést kelljen elszenvedniük. Az Adger Energi szóvivője a Plattsnak elmondta, ebben az évben eddig összesen 10 ezer fix áras szerződést kötöttek, zemben a tavalyi egész éves kétszázzal. Más szolgáltatók ennél is nagyobb növekedést tapasztalnak, van, ahol hetente egy-kétezer új megállapodást kötnek. (Platts)



A Lukoil eltökélt

A Lukoil, Oroszország második legnagyobb olajtársasága megerősítette, hogy részt kíván venni a romániai Petrom olajtársaság privatizációs versenytárgyalásán. A Kommerszant című lapban a Lukoil vezérigazgatója fejtette ki, hogy a társaság még nem döntötte el, hogy egymagában, vagy egy konzorcium részeként pályázza meg a Petromot. Vagit Alekperov elmondta, hogy a Lukoil érdekelt a Petrom feldolgozói és kitermelői kapacitásában, és örvendetesnek nevezte azt, hogy a Petrom esetében ezt a két szegmenst egy csomagban ajánlják fel. Románia legnagyobb olajtársaságának éves kőolaj-termelési kapacitása 6 millió tonna, a fölgáztermelő kapacitás pedig 6,1 milliárd köbméter. (VG)



Megugrottak az amerikai benzinárak

Két hete meglepően magas szinten mozognak az amerikai kiskereskedelmi üzemanyagárak. A háttérben az erőműleállások, a finomítók munkájának szünetelése és az arizonai olajvezeték ideiglenes leállása állnak. Az ólmozatlan benzin országos átlagára az önkiszolgáló kutaknál 15,53 centtel, 1,7191 dollárra nőtt gallononként az augusztus 22-én zárult két hét során. Az adatok a Lundberg elemzőcég nyolcezer kútra kiterjedő vizsgálatából származnak. A legnagyobb árugrásra azonban az augusztus 8-án zárult kéthetes időszakban került sor, ekkor az induló átlagár 1,5638 dollár volt, s utoljára 50 évvel ezelőtt szökött fel ilyen látványosan a benzin ára. (Reuters)



Ukrán-orosz gázszállító konzorcium létesül

Megállapodtak az ukrán és az orosz illetékesek egy gázszállító konzorcium létrehozásának fő pontjairól - jelentette be az ukrán üzemanyag- és energiaminiszter. Szergej Jermilov szerint a terv várhatóan egy német céget is vonz majd, a Ruhrgast, amely akkor csatlakozna a konzorciumhoz, amikor az orosz és az ukrán tárgyaló felek már minden fontos kérdésben véglegesen egyetértésre jutottak. A Gazpromtól származó értesülések szerint az egyeztetések jól haladnak, s rövidesen nyilvánosságra hozzák a szerződés részleteit is. Jermilov elmondta, hogy külföldi cégek ugyanúgy érdeklődnek az európai gázértékesítés újrafelosztása, ahogyan az abból való pénzszerzés iránt, hogy az új gázszállító konzorciumnak köszönhetően kisebb tarifákkal lehet gázt szállítani. Ukrajna a kazah, az üzbég és a türkmén gáztermelők figyelmét s igyekszik felkelteni a terv iránt. Ukrajnának módja lesz diverzifikálni gázszállításait, és abból haszonra szert tenni. (Platts)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.