BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

GVH: nincs döntés a Ringier-ügyben

Elhalasztotta a döntést a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden ülésező versenytanácsa a Ringier Kiadó Kft.-nek a Népszabadságban való újabb tulajdonszerzése kapcsán. Papp Béla, a Magyar Hírlapot, a Blikket és a Nemzeti Sportot is kiadó Ringier ügyvezető igazgatója lapunkkal csak annyit közölt: a folyamat folytatódik, az ügy még nincs lezárva. Az Index pénteken úgy értesült, hogy a hivatal vizsgálati jelentésében nem fogadja el a tranzakciót. Márpedig amennyiben a tanács egyetért a hivatal jelentésével, a Ringier-nek dönteni kell, hogy a Népszabadságban lesz többségi tulajdonos, és eladja a már korábban megszerzett Magyar Hírlapot, vagy ellenkezőleg cselekszik. Utóbbira kicsi az esély. A Ringier 2001-ben szerzett 49,9 százalékos tulajdonrészt a Népszabadság Rt.-ben, ez év márciusban újabb 17 százalékot vásároltak a kiadóban. A versenyhivatali eljárás azért indult, hogy kiderítse, nem kerül-e erőfölénybe a piacon 49 százalékos részesedéssel bíró Ringier. (VG)



Utolsó Figyelmeztetés a lappiacon

Utolsó Figyelmeztetés (Ufi) néven kezdte meg az új havimagazin terjesztését a Verba Volant Kft. Szeptemberben a folyóirat a jelenleg is tartó népszerűsítő bevezető kampány keretében még ingyenesen kerül piacra, a jövő hónaptól azonban már az újságosstandokon vásárolható meg a magazin. A számos óriásplakáton, city-lighton és a sajtóban is népszerűsített kampányt a Táltos reklámügynökség készítette. A kiadó tavaly tavasszal már egyszer megjelentette a folyóiratot, amelyet akkor csak előfizetéssel terjesztettek. A lap erősen politikai irányvonalú. (VG)



Amnesztia a zenei kalózoknak

Elkerülhetik a pereskedést az online zenekalózok. A Financial Times információi szerint az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének (RIAA) legújabb terve szerint a fájlcserélőket nem perlik be a lemeztársaságok, amennyiben írásos nyilatkozatban tesznek ígéretet arra, hogy törlik merevlemezükről a kalózmásolatokat, és nem töltenek le újabbakat. A RIAA eddig már több száz pert indított azon internethasználók ellen, akik illegálisan másoltak zenei felvételeket az online zenecsereprogramokon, a Kazaan, a Groksteren és az iMeshen keresztül. A szövetség mostani terve csak azokra érvényes, akiket eddig még nem perelt be a RIAA, és akik nem vettek részt további illegális terjesztésben. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.