BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatott gyógyturisztika

A korábban meghirdetett 5,1 milliárd forint helyett 200 millió híján 6 milliárd forintot ítélt oda a gazdasági tárca az egészségturisztikai fejlesztésekre. A többletpénzt a turisztikai célelőirányzatból csoportosították át. Összesen 23 projektet támogat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), amelyek teljes értéke megközelíti a 20 milliárd forintot. Pál Béla, a GKM turizmusért felelős államtitkára mondta, a gyógyturizmus fejlesztése elengedhetetlen, hiszen a statisztikák szerint a gyógy-, fitnesz-, wellnesshotelek forgalma 20-30 százalékkal is nagyobb, mint az egyéb szállodáké. Emellett a belföldi forgalom élénkítésében is fontos szerepe van a fürdőfejlesztéseknek, amit elősegítenek az üdülési csekkel kapcsolatos idei változások is. Nyár végéig 4,1 milliárd forint értékben fogytak az üdülési csekkek, ez jóval meghaladja a tavalyi 1,8 milliárd forintos forgalmat. Az elfogadóhelyek száma 1200-ról 2 ezerre bővült.

A termálstrandok és gyógyfürdők vízforgató berendezéseinek beszerzéséhez is adott támogatást a tárca, mivel 2005. május 1. után már nem lehet medencét üzemeltetni vízforgató nélkül. A 11 nyertes pályázó összesen 51,2 millió forintot kapott, míg a megvalósuló beruházások összértéke több mint 111 millió forint. Döntés született a turisztikai csomópontokhoz kapcsolódó szálláshely-fejlesztési pályázatokról is. A hét nyertes pályázó 167,5 millió forint kamattámogatást kapott. Ezen tervek révén több mint 1,7 milliárd forint értékű fejlesztés készül el. A beruházások közül egy valósul meg a fővárosban, a többi az ország más településein.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.